Please, Touch The Artwork 2

Hol van Waldo, és miért csontváz?

A játék egy „cosy hidden-object adventure”, amit a PR anyag „Where’s Waldo találkozik a modern művészettel” mondattal ír le, és ez most kivételesen nem bullshit. Egy jól öltözött, udvarias csontvázat irányítunk, aki feltámad a sírból, majd Ensor festményeiben sétálgatva tárgyakat gyűjtöget a vásznak lakóinak kérésére.

Whiskys pohár, gyufa, macska, kagyló, bot, kereszt – teljesen hétköznapi tárgyak, csak épp egy szürreális festett világba rejtve. Kattintasz egy figurára, kapsz egy kérést, átmész más képekbe, összeszeded, visszaviszed, és ezzel új út nyílik a galériában. Ennyi. És ezt most nem kritikának szánom.

Nyugalom, Satie szól

Az első perctől kezdve Erik Satie Gymnopédie No.1-je csordogál a háttérben, és ez tökéletesen belövi a tempót. Ez nem játék, amit „meg kell oldani”. Ez egy játék, amit hagyni kell történni.
A kihívás szintje nagyjából egy „találd meg az öt különbséget” újságoldallal van egy szinten – sőt, van konkrét spot-the-difference festmény is. A segítség gomb ott figyel a képernyő tetején, de akkor sem jelez, amíg az adott képen mindent meg nem találtál.

Ha valaki nem vevő erre az ultra-szelíd, álmos galériahangulatra, annak ez már az első tíz percben világos lesz. Itt nincs feszültség, nincs kudarc, nincs nyomás. Csak nézelődés.

Vászonjavítás és más apró örömök

Időnként sérült festményeket kell „megjavítani”: adott pontok között kell gézt feszíteni úgy, hogy ne menjünk át ugyanazon a vonalon kétszer. Alap puzzle, de kellemes. Touchscreenen is működik, de én többnyire Pro Controllerrel játszottam, és ott is teljesen rendben van az irányítás.

És… igazából itt vége a mechanikának. Nincs „még egy csavar”, nincs titkos rendszer. És furcsa módon pont ezért működik. Ez egy rövid, múló élmény, amit kár lenne túlrészletezni, mert az elvenné a báját.

Rövid, de nem kevés

Egy óra alatt simán végig lehet sétálni az egészet. Tudom, hogy ez sokaknál vörös posztó, de itt tényleg nem erről szól a dolog. Thomas Waterzooi konkrétan feltöltött egy 43 perces végigjátszást korábban – nem titkolja, mit kapsz. Ez egy palate cleanser. Vagy inkább palette cleanser.

Mechanikailag a Please, Touch The Artwork 2 egyértelműen sekélyebb, mint az első rész. De mivel James Ensor munkásságát korábban alig ismertem, a játék után rákerestem, olvasgattam róla, majd kedvem lett újra végigmenni az egészen, már más szemmel. Ennyit simán megér.

Zárás

A Please, Touch The Artwork 2 nem akar több lenni annál, ami. Egy kedves, abszurd, alacsony stresszszintű művészeti séta, finom humorral, Gilliam-szerű animációkkal és halk, klasszikus aláfestéssel. Nem váltja meg a világot, de nem is ez a dolga.

Kicsit kevésbé agyas, kicsit egyszerűbb, mint az első rész, de a jóindulat, amit az elődje felépített, itt is dolgozik. Kíváncsi vagyok, hova megy tovább Waterzooi – de addig is, ez a kis galérialátogatás simán megéri az időt.