PixARK

A játékmenet – A túlélés egy szükséges rossz

A PixARK történetét nem érdemes túlragozni: elvileg egy olyan világban élsz, ahol téged és a túlélő csapatod tagjait kihívások elé állítja a természet és az ellenséges dinoszauruszok hada. A célod egyszerű: gyűjtsd az alapanyagokat, építkezz, fejlődj, és próbálj meg túlélni egy világban, ahol mindent elpusztíthatnak, amit felépítesz. Ha már ismered az ilyen típusú játékokat, tudhatod, hogy a legjobb pillanatok azok, amikor egy-egy kis célt kitűzöl, majd a napi munkálatok után azt sikerül elérni.

Sajnos a PixARK-nál ez nem így van. A túlélési mechanikák inkább kínos kötelességként jelennek meg, semmint szórakoztató kihívásként. Az irányítás zűrös, az interakciók sokszor nem működnek, és a világban való tájékozódás inkább frusztráló, mint élvezetes. És bár elvileg egy véletlenszerűen generált világ adja a hátteret, a játékmenet gyorsan elveszíti az újdonság varázsát, mivel az ellenfelek megjelenése teljesen véletlenszerű (ami szinte mindig a legrosszabb pillanatokban történik).

A menü – A pokol kezdete

A legelső dolog, ami elgondolkodtatott a játékban, az a menü kezelése. Ha valaha is próbáltál navigálni egy nem intuitív PC-ből konzolra portolt menüben, akkor pontosan tudod, hogy miről beszélek. Az apró betűk és a nyomasztóan nehézkes navigáció egyből éreztették velem, hogy ez a játék valami félig kész, béta szinten van. A problémák nem érnek véget itt, hiszen a hosszú betöltési idők és a framerate ingadozások csak tovább rontanak az élményen. A menü átváltható érintőképernyős módban, ami egy picit javít a helyzeten, de az alapértelmezett kezelés így is borzalmasan frusztráló.

A világ és a túlélés – Ha a dínók nem ölnének meg, akkor mi lenne?

A világ szépen van felépítve, minden tele van színes blokkokkal és dinókkal, de sajnos ezek a szép külsőségek nem kompenzálják az alapvető játékmeneti problémákat. A pályák véletlenszerűek, de nem annyira érdekesek, mint amilyennek elsőre tűnhetnek, és inkább az újdonság erejét vesztett dologba csúsznak át. Az első néhány órában próbálkozol, próbálod megérteni, hogyan működnek a rendszer szabályai, de hamar rájössz, hogy a legtöbb dolog nem jön össze. Az, hogy például egy Megalodon cápa vár rád a pálya közepén, nem éppen a kellemes felfedezés érzését kelti.

A játéknak van egy sajátos módja annak, hogy elrontson mindent: egyszerűen nagyon kevés kontrollálható dolgot ad. Az irányítás többszörös hibájával egy teljesen idegesítő, akadozó játékélményt kínál, amiben még a blokkok feltörése is inkább csak kínlódás, mint sem szórakozás.

A fejlődés és a grind – Valóban fejlődni lehet itt?

A képességek és statok fejlődése a játék egy alapvető része, de itt is megjelenik az unalom: a fejlődés túl lassú, és a valódi változások sokszor nem érzékelhetők. A különböző fegyverek és eszközök beszerzése is elég monoton, és egy idő után már nem izgalmas a grindolás. A mellékküldetések, mint például állatok megölése vagy növényeim megszelídítése, igazából csak időt pazarolnak el. Az XP-szerzés és a különböző statisztikák fejlesztése is inkább kényszerű, mint szórakoztató.

A multiplayer – Társaságban is unalmas

A játéknak van helyi és online multiplayer módja is, de a helyi multiplayer sajnos nem kínál split-screen lehetőséget, így ha több emberrel szeretnél játszani, mindenkinek saját gépre és játékra lesz szüksége. A szerverek képesek akár 64 játékost is befogadni, de az, hogy valóban mennyi ember játszik, elég vegyes képet mutat. A valódi probléma a teljesítmény, ami váratlan laggok és gyenge grafikai minőség formájában jelenik meg.

Zárás – A túlélési élmény, ami nem ér fel a legjobbakhoz

A PixARK sajnos nem hozta el azt, amire a rajongók várták. A túlélési mechanikák, bár van bennük potenciál, inkább fárasztóvá válnak, mintsem szórakoztatóvá. A menü és a játékmenet számos problémát vet fel, amelyek elrontják az élményt, és bár a világ szép, sajnos a technikai megvalósítás sem hozza el azt a minőséget, amit elvárnánk egy ma megjelenő játéktól.