Biomutant

Évekig tolták, halasztották, majd végül csak befutott – és miközben játszottam vele, egyre inkább az az érzésem lett, hogy talán nem erre a megállóra kellett volna érkeznie. Experiment 101 első játéka érdekes alapokra épít, de Switch-en sokszor inkább tűnik kompromisszumos túlélőnek, mint magabiztos hordozható RPG-nek.

Világvége, prémes kivitelben

A világ alaphelyzete kifejezetten erős: egy posztapokaliptikus táj, ahol az Élet Fáját öt szörny rágja lassan halálra. A döntés elvileg a kezedben van: megmented a világot, vagy hagyod elrohadni. Törzsekhez csatlakozol, küldetéseket vállalsz, és a saját mutánsodat formálod – papíron ez egy rugalmas, döntésvezérelt történet.

A gyakorlatban viszont ez az illúzió hamar szertefoszlik. Néhány óra után világos lesz, hogy a narratív szabadság inkább díszlet, a küldetések pedig szinte mechanikus ismétlések. Ugyanaz a struktúra, másik törzs, másik sarok a térképen – valódi karakterek és emlékezetes pillanatok nélkül.

A narrátor, aki mindent elmond – és mindent elvesz

A Biomutant egyik legfurcsább döntése a narrátor használata. Az egész játék egyfajta mesekönyves hangulatot akar árasztani, de ez nálam inkább egy egyetemi előadás érzetét keltette. Nem a karakter beszél, nem ő kér segítséget – a narrátor mondja el helyette, mit érez, mit akar, mi történt vele.

Eleinte még érdekes, aztán gyorsan fárasztó. A világ nem él, csak magyarázva van. Van ugyan lehetőség csökkenteni a narrátor jelenlétét, de ilyenkor kiderül, hogy nincs mi a helyére lépjen. A karakterek némák, a jelenetek üresek maradnak. Ez az egész történetmesélési réteg sajnos az egyik legnagyobb fékje a játéknak.

A világ, ami működik

Szerencsére nem minden ennyire problematikus. A nyitott világ maga kifejezetten jól sikerült. Az autópályák, romos épületek és buja erdők keveréke hangulatos, és a különböző régiók tényleg eltérnek egymástól. Felfedezés közben folyamatosan új, furcsa lényekbe botlottam, és az ellenségek dizájnja abszolút eladja ezt a groteszk, meseszerű világot.

Ez az a része a Biomutant-nak, ahol érezni lehet az alkotói ambíciót.

Harc: itt él igazán a játék

A harcrendszer viszont egyértelműen a játék csúcspontja. Karakterkészítéskor kasztot és alapfegyvereket választasz, később pedig őrült mennyiségű felszerelés és fegyver kerül a kezedbe. Lőfegyverek, közelharci eszközök, képességek – mind szabadon kombinálhatók.

A mozgás és a harc flow-ja kifejezetten jó. Ugrás, lövés, képesség, dash, közelharc – gyors, lendületes, és nagyon jól skálázódik a statfejlesztésekkel. Itt tényleg érzem, hogy a döntéseim számítanak, mert teljesen másképp harcol egy ranged build, mint egy vegyes vagy közelharcra kihegyezett mutáns.

Őszintén: a harc vitte el a hátán az egész élményt.

Technika: fut, de nem szép

Switch-en a teljesítmény meglepően stabil. Nem találkoztam komoly FPS-esésekkel vagy összeomlásokkal, és ezért jár a dicséret. Viszont a látvány… hát, az nehezen védhető.

Alacsony felbontású textúrák, rövid látótávolság, mosott környezet, gyenge karaktermodellek – mind docked, mind handheld módban. Ez különösen fáj akkor, amikor látom, hogy mennyi RPG érkezett már Switch-re sokkal jobb állapotban. A Biomutant nem omlik össze, de csúnyácska, és ezt nehéz szépíteni.

Zárás

A Biomutant egy furcsa játék. A magja jó: remek harcrendszer, érdekes világ, rengeteg buildlehetőség. De a köré épített történet, a narrátor és az ismétlődő küldetések konkrétan lehúzzák az élményt, a Switch-verzió pedig vizuálisan nem tud felnőni az ambíciókhoz.

Őszintén el tudom képzelni, hogy ez a játék egy erősebb Nintendo-konzolon sokkal jobban érvényesülne. Így viszont olyan érzésem volt, mintha egy jó játék kissé gyűrötten érkezett volna meg.

Összegzés

A Biomutant nem rossz játék, de rossz helyen van. A játékmenet miatt érdemes lenne szeretni, de a történetmesélés és a technikai kompromisszumok miatt nehéz igazán megszeretni. Switch-en ez inkább egy „majdnem”, mint egy ajánlott kötelező darab.

Értékelés: 6 / 10