Pine: A Story Of Loss

A monotonitás, ami maga a játék

A Pine nem akar izgalmas lenni. Nem jönnek benne szörnyek, nem pörögnek a harcok, és nincs benne semmi, amitől igazán beindulna az adrenalinszint. A játék a legjobb értelemben is "játék-light". Az első pár percben azt mondod, hogy "na, jól van, lehet, hogy van benne valami mélyebb", de ahogy haladsz előre, egyre inkább úgy érzed, hogy a játék csak egyre lassabban "pörög", mintha az idő megállt volna. A játék során a főhős – egy névtelen férfi – a fákat vágja, a kertjét műveli, és próbál életben maradni, miközben a gyásza nyomja a vállát. Igen, elég borongós. Ha valaha is eljátszottál a gondolattal, hogy egy kerti szimulátorban próbálj túlélni egy szívszorító történetet, akkor jó helyen jársz.

A játék irányítása – egyszerűen túl egyszerű

A Pine a tablet- és érintőképernyős játékokra épít, ahol az interakciók valóban érzékletesebbek, mint egy hagyományos kontrollerrel. Az elgondolás nem rossz, de a valóságban a játék olyan érzést kelt, mintha minden mozdulat túl leegyszerűsített lenne. Az érintésérzékeny irányítás egy idő után túl statikusnak és monotonnak tűnik. Az egész dolog, mintha nem adná vissza azt az élményt, amit egy játék adhatna: az elmélyülést, a kapcsolatot a világgal, amit körülöttünk építenek.

És ha kontrollerrel játszol? Akkor a játék gyakorlatilag egy sor "gombnyomásos" interakcióvá válik, amitől inkább lelassítja a történet előrehaladását, mintsem hozzájárulna ahhoz. Az egész élmény így egyre inkább "nyomogasd az A gombot, hogy folytathasd" típusúvá válik, amitől a folytonos aktivitás, amire a játék épít, teljesen elveszik.

A történet – szomorú, de nem hozott közel

A Pine története az elvesztésről és a gyászról szól, de úgy tűnik, hogy a játék túl halkan próbálja ezt kifejezni. Az egész játék olyan, mintha végig egy csendes és szomorú film lenne, ahol a néző nem tud igazán belépni a karakter világába. A főszereplő próbál túlélni, de mivel gyakorlatilag minden egyhangú, az egész történet inkább válik elidegenítővé, mintsem átélhetővé. Az alkotók szándéka szerint a játék az önállóság és a mindennapi munka szomorú valóságát próbálja megmutatni, de nekem valahogy nem volt elég erő abban, hogy igazán elmerüljek benne.

A játék végére a játékos úgy érzi, hogy csak végigment egy kötelező körön, amit a játék narratívája alig indokol. A történet mondanivalója nem igazán éri el a kívánt hatást – nem annyira a gyász feldolgozására összpontosít, mint inkább arra, hogy mi történik, ha csak egyszerűen el kell hagynod a múltat.

A látvány és a hangulat – szép, de hideg

A Pine művészeti stílusa kétségkívül szép. A kézzel rajzolt hátterek és az egyszerű, de hatásos zenei aláfestés olyan érzést ad, mintha egy szomorú, de szép mesét néznénk. A tájak, amiken a karaktered végigmegy, minden elmondanak a szomorú valóságról, amiben él. De ugyanakkor ez a szépség úgy tűnik, hogy alig reagál arra, ami a játékban történik. A grafika és a hangulat jól kifejezi a belső világot, de úgy tűnik, hogy maga a játékmenet nem elég erős ahhoz, hogy igazán átélhetővé tegye ezt a szomorú világot.

Értékelés: 6 / 10 – Nem rossz, de lehetett volna több