Persona 3 Portable

Ha már mindent láttál a Persona sorozatban, akkor a Persona 3 Portable (P3P) nem igazán fog újítani. Az alapötlet és a történet még mindig megállja a helyét, de ha a legújabb játékokat már végigjátszottad, akkor könnyen úgy érezheted, hogy ez a kiadás inkább a sorozat „light” verziója – egy régi klasszikus, ami mindenben egyszerűsített.

Játékmenet: visszafogott, de még mindig szórakoztató

A játékmenet két részből áll: nappal iskolába járunk, barátkozunk, dolgozunk, este pedig a Tartarus nevű, végtelennek tűnő toronyban harcolunk a rejtélyes árnyékok ellen. Ez a kettős élet valóban a Persona védjegyévé vált, és a P3P sem tér el ettől. A harc a jól ismert „One More” rendszeren alapul, amikor az ellenfelek gyenge pontjait kihasználva egy extra támadást indíthatsz. A harc rendszer alapvetően élvezetes, de nem változott túl sokat az évek során.

Ami problémás, hogy a dungeon-pályák – különösen a Tartarus – nagyon monotonak tudnak lenni. Minden szint egyforma, és semmi sem tör meg ezen a folytonos, ismétlődő pörgetésen. Néhány órát követően elég könnyen rájössz, hogy tulajdonképpen ugyanazt csinálod újra és újra: legyőzöd az árnyékokat, felmész egy szinttel, és már mehetsz is tovább. Szerintem itt csúszik meg a játék, mert bár a harc jól van megcsinálva, a tartalom és a változatosság hiánya miatt hamar unalmassá válik a repetitív játékmenet.

A történet: nem hiányzik a könnyedség

A történet viszont az, ami mindig is a Persona sorozat erőssége volt. A sötét tónus, amit a játék hoz, egyértelműen jobban áll, mint a későbbi játékok könnyedebb, gyakran humorosabb történetei. A halál és a fiatalok sorsa valóban egy komoly, mélyebb drámát ad a játékhoz, amit a könnyed iskolai életkép és a barátságok fokoznak. Ez az egyensúly, hogy a komoly témákat humorral és fiatalos lendülettel ötvözi, egyedivé teszi a P3P-t.

De amit hiányolok, az az a fajta szabad, városbeli felfedezés, amit az utóbbai játékokban megkaptunk. Itt a játék inkább egy vizuális regény-szerű formát ölt, ahol statikus képeken navigálunk, és mindenféle minijátékok helyett inkább csak választhatjuk, kivel töltjük el a napot. A karakterek és a velük való kapcsolatépítés pedig nem annyira dinamikus, mint ahogyan azt a sorozat későbbi darabjaiban láthattuk.

Fúzió és a személyes képességek

A Persona fúziós rendszere az, ami igazán megkülönbözteti a játékot, de itt is van egy problémám: a fúzióval járó képességátvétel nem olyan rugalmas, mint ahogyan azt várnánk. Nincs lehetőségünk arra, hogy manuálisan válasszuk ki, melyik képességet örökölje a fúzió, és sokszor az történik, hogy egy olyan személyt hozunk létre, amelyik nem tökéletesen illik a csapatunkba. Ez a fajta megkötöttség zavaró lehet, és azt is meg kell említenem, hogy mivel az újabb Shin Megami Tensei játékokban már van manuális öröklés, még inkább érezhető a P3P korlátja.

A grafika és a zene

A grafika nem mondható lenyűgözőnek, de a statikus képek és a szimpla, chibi karaktermodellek jól passzolnak a PSP hardveréhez. Szerencsére ez a szimplaság lehetővé teszi, hogy a játék rendkívül simán fusson a Switch-en is, amit igazán értékelek. A zene szintén remek, bár egy kicsit könnyedebb és vidámabb hangvételű, mint amit a történet komorabb hangulata megkívánna. Ennek ellenére jól illeszkedik a játékmenethez, és végig élvezhető.

A Persona 3 Portable egy olyan játék, ami biztosan megtalálja a rajongóit, de azok számára, akik már a sorozat későbbi darabjait is végigjátszották, talán nem kínál olyan friss élményt. Ha szereted a mélyebb történeteket, és nem bánod, hogy egy régebbi, egyszerűbb mechanikákat kapsz, akkor egy remek JRPG-t találsz benne. Ha viszont az újabb Persona-élményre vágysz, akkor valószínűleg csalódni fogsz.