NORTH

Bevezetés

Ritka az a „játék”, ami már az elején figyelmeztet: ülj le, kapcsold ki a külvilágot, és egy huzamban éld végig, mert különben nem fogod érteni, mi történik veled.

Idegenként egy idegen városban

A NORTH-ban egy déliek közül érkező menekültet irányítok, aki átkelt a sivatagon, és végre megérkezik az északi városba. Nincs hősi zene, nincs nagy belépő, nincs „üdvözlünk”. Van egy város, hideg formák, idegenség, és egy utasítás: ha tudni akarod, mit csinálj, írj leveleket a testvérednek, aki otthon maradt.

És nagyjából ennyi a kapaszkodó. Nincs küldetéslista, nincs térkép, nincs tutorial, ami kézen fogna. Bedobnak, és oldd meg. Vagy ne. Ez nem lustaság a fejlesztők részéről, hanem tudatos döntés: azt az elveszettséget próbálja szimulálni, amit egy menekült él át, amikor egy új országban próbál boldogulni.

A tanácstalanság mint játékmenet

A NORTH egyik legfontosabb „mechanikája” a bizonytalanság. Sétálok egy városban, furcsa lények között – itt senki sem ember, se északi, se déli –, és próbálom kitalálni, mi számít helyesnek, mi elfogadhatónak, és mi az, amiért azonnal falnak állítanak, ha nem szó szerint, akkor lelkileg.

A postaládák kulcsfontosságúak. Itt írok leveleket a testvéremnek, és az ő válaszaiból lehet következtetni arra, hogyan kell „jól viselkedni”. De ez sem egyértelmű útmutatás, inkább homályos iránytű. A játék következetesen elutasítja azt, hogy megjutalmazzon a klasszikus értelemben. Néha kapsz egy vidám kis csilingelést, ha valamit „jól” csináltál – ez az egyetlen humorforrás az egész élményben, és olyan fekete irónia árad belőle, hogy az embernek összeugrik a gyomra.

Látvány: minimalizmus és frusztráció kéz a kézben

Első ránézésre a NORTH olyan, mintha egy Unity-s techdemó lenne: lapos poligonok, kemény fények, rideg, futurisztikus városkép. Ez önmagában működik, sőt illik a hangulathoz. A gond akkor jön, amikor a Switch-verzió sötétsége már nem atmoszférikus, hanem konkrétan akadályozza a játékot.

Olyan rámpákat és ajtókat nem vettem észre hosszú percekig, amik PC-n állítólag teljesen egyértelműek. Mivel nincs fényerőállítás, előfordult, hogy nem azért voltam elveszve, mert nem értettem a világot, hanem mert egyszerűen nem láttam, hova kell menni. Ez nem az a fajta frusztráció, amit a játék üzenete indokolna, inkább technikai botlás.

Hangulat és hang: kevés, de célra tart

A zene ritkán szólal meg, de amikor igen, akkor pontosan ott és úgy, ahogy kell. A sötét, szintetizátoros hangzás szépen alátámasztja az elnyomás érzetét. Viszont minden területváltásnál a zene újratöltése megtöri ezt az élményt, mintha valaki állandóan kirántaná alólad a szőnyeget. Ez különösen fájó egy ennyire atmoszférára építő alkotásnál.

Ez nem játék – és nem is akar az lenni

A NORTH-ot nehéz videojátékként értékelni. Nincsenek benne klasszikus értelemben vett kihívások, nincs „jó” vagy „rossz” játékidő, nincs sikerélmény a megszokott formában. Ez inkább egy interaktív installáció, egy digitális pamflet, ami nem kérdez, hanem állít.

Ha túl fiatal vagy ahhoz, hogy lásd a párhuzamokat, vagy túl cinikus ahhoz, hogy érdekeljenek, akkor ez az egész lepattan rólad. De ha nyitott vagy a cyberpunkra, a politikai allegóriára, és nem zavar, ha egy órán át kényelmetlenül érzed magad, akkor a NORTH nagyon mélyre tud menni.

Zárás

A NORTH nem hagyott bennem „jó élményt”. Viszont hagyott kérdéseket, rossz érzéseket, és egy csomó gondolatot, amik még jóval a kijelző kikapcsolása után is ott maradtak. És talán ez a legnagyobb ereje.

Lehetne vitatkozni a technikai megvalósításon, lehetne vitatkozni azon, hogy ez most játék-e vagy sem, de a lényeg valahol máshol van: abban, hogy a témái ma is, tegnap is, és sajnos holnap is érvényesek lesznek.