Neonwall

Ez az a fajta premissza, amin elsőre elmosolyodsz, aztán öt perc múlva azon kapod magad, hogy összeszorított foggal hadonászol Joy-Conokkal, miközben az agyad próbálja feldolgozni, mi a fenét is kellene pont most csinálnod.

Joy-Con, végre nem csak alibi

A Switch egyik nagy ígérete mindig is az volt, hogy a Joy-Con több, mint két félbevágott kontroller. Ehhez képest meglepően kevés játék használja ki rendesen a pointer funkciót. A Neonwall viszont igen. És nem csak kipipálja, hanem erre építi fel az egész élményt.

Mindkét Joy-Con egy-egy színpisztolyt jelent a képernyőn, a mozgásod pedig meglepően pontosan követi a valós kézmozdulataidat. Ez a játék szíve-lelke, és szerencsére hibátlanul működik. Lehet Pro Controllerrel vagy analóg karral is játszani, de az inkább kényszermegoldás – hordozható és asztali módban a Joy-Con az igazi.

Színek, fizika és pánik

Az alapmechanika elsőre egyszerűnek tűnik. Az L vagy R gombbal változtatom a flippergolyó színét a négy alapszín között. Ha a golyó színe megegyezik a padlóblokkéval, felgyorsul. Ha nem, lelassul. Eddig oké.

Csakhogy pár pálya után a Neonwall leveszi a kesztyűt. Megjelennek a színkódolt akadályblokkok, amiket célozva lőnöm kell ZL és ZR-rel. Máskor blokkokat kell megragadni és arrébb húzni, hogy egyáltalán legyen járható út a golyónak. És mindezt másodpercek alatt, miközben a flippergolyó nem vár meg, csak gurul tovább, könyörtelenül.

Ez az a pont, ahol a játék már nem csak gondolkodtat, hanem lefagyasztja az agyat. Ha hagyod az attract mode-ot futni a főmenüben, konkrétan olyan, mintha egy robot játszana helyetted: tökéletes időzítések, hibátlan mozdulatok. Te meg csak nézed, és azon gondolkodsz, hogy ezt ember csinálta?

Harminc pálya, három arc

A jelenlegi kínálat több mint harminc pálya, három módban:

• Runner
• Puzzle
• Time Trial

Mindegyik mást kér tőled, de közös bennük, hogy egy idő után nem engedik a lazázást. Igen, néha frusztráló. Igen, néha úgy érzed, ez már túl sok egyszerre. De amikor végre sikerül, a golyó becsúszik a célba, te pedig ösztönösen feldobod a kezed – és a képernyőn a fegyverek pont ugyanúgy ünnepelnek veled – az az érzés tiszta győzelem.

A fejlesztők már DLC-kről is beszélnek, ami jó hír, mert ebben a rendszerben még bőven van tartalék.

Neon, Tron és pszichedélia

A látvány egyértelmű főhajtás a TRON előtt: neon mindenhol, éles kontrasztok, kristálytiszta színkülönbségek. Ez nem csak stílus, hanem funkció is – soha nincs olyan érzés, hogy nem tudnád, melyik színt nézed. Docked és handheld módban is stabilan fut, nincs mentség a bénázásra.

A zene elektronikus, erősen pszichedelikus, néha már-már FAST RMX-szintű pörgés. Puzzle játékhoz talán sok lenne, de itt pont rátesz még egy lapáttal a feszültségre. Nekem működött – de el tudom képzelni, hogy nem mindenkinek jön be.

Zárás

A Neonwall egy friss, ötletes csavar a fizikaalapú puzzle műfajon, és ritka példa arra, amikor a Joy-Con speciális képességei nem csak dísznek vannak. Koncentrációt, reflexet és hideg fejjel való gondolkodást kér, cserébe viszont nagyon kielégítő sikerélményt ad.

Nem való mindenkinek, és nem is akar az lenni. De ha szereted, amikor egy játék egyszerre teszteli az agyad és a kezed, akkor ez a neonfényben úszó flipperbörtön könnyen beszippant.