Coffin Dodgers

A nyugdíjasok versenyre kelnek

A Coffin Dodgers alaphelyzete egy idősotthon, ahol a nyugdíjasok életük utolsó versenyét futják. Mi a tét? Az, hogy elkerüld, hogy a Kaszás elvigyen. A történet nem sokkal bonyolultabb ennél, a fő feladatod, hogy válassz egy nyugdíjast, és versenyezz végig három versenyt, miközben próbálsz elkerülni mindenkit, aki mögötted van. Az, hogy az utolsó helyre kerülsz, nem tragédia, mert csak újra kell próbálni a három versenyt, de az egész sztori a humorra épít – és nem is akárhogyan.

Az egyik legszórakoztatóbb aspektusa a játéknak a nyugdíjasok mobilitási eszközeiként való versenyezgetés, ami igazán jól sikerült. Ahogy a botot használva megvered az ellenfeleket, az abszurditás határain egyensúlyozva olyan érzésed támad, hogy egy őrült szórakoztató, kart-versenyt nézel, miközben nevetve kergeted a halált. A játék szórakoztató, de túl sokáig nem képes fenntartani ezt a szórakozást, mivel a versenyek nincsenek túlzottan precízen kidolgozva.

A játékmenet – mindent bele, de egy kicsit fapados

A versenyek alapvetően nem hoznak újat. Ahogy az elvárható, item boxok tarkítják a pályákat, amik rakéták, olajfoltok, védőbuborékok és még fegyverek formájában segítenek a verseny során. A fegyvereket egy egyszerű gombnyomással lehet használni, míg a botos támadást a B gombbal indíthatod, sőt, egy kis ideig lenyomva tartva egy erősebb támadást is végrehajthatsz. Ez utóbbi igazán szórakoztató, és ad egy kis manipulációs lehetőséget a versenyek közepette, de ahogy már említettem, a versenyek gyorsan monotonokká válnak, és nem eléggé kiforrottak, hogy hosszú távon lekössék a játékost.

A pályák mindegyikén egy-egy kis gyűjthető dolog vár ránk, amit a sikeres versenyzésért cserébe pénzre válthatunk. A scooter fejlesztése lehetőséget ad arra, hogy gyorsabbá és irányíthatóbbá válj, de még így is az a furcsa érzésed támad, hogy a járművek túlságosan nehezen kezelhetőek ahhoz, hogy igazán élvezetesek legyenek. A sebesség, a kanyarok, az irányíthatóság mind egy-egy pici frusztrációval járnak, amit csak a játékba fektetett idővel és fejlesztésekkel tudsz egy kicsit enyhíteni.

A többjátékos mód – valami mégis hiányzik

A történet módban természetesen van egy helyi többjátékos mód is, ahol két-négy játékos versenyezhet egymással. A szétválasztható képernyő jó ötlet, de sajnos a játék online támogatásának hiánya miatt a szórakozás erősen limitálva van. A fizikája annyira őrült, hogy simán el tudom képzelni, milyen féktelen nevetéseket válthatott volna ki egy online meccs, de itt ez a lehetőség egyszerűen elmarad. A helyi többjátékos jól működik, de a hiányzó online funkciók jelentős csalódást okoznak.

A szabad világ – amit elfelejtettünk

Ami igazán megfogott, az a szabad világ mód, amit a játék hirdetett. Az egyik változata lehetővé tette, hogy szabadon bejárjuk Sunny Pines-t, de ez hamar kiderült, hogy nem sok mindenre jó. Az egyetlen dolog, amit csinálhattunk, hogy versenyeket indítsunk, amik amúgy könnyen elérhetők a történet menüjéből is. A második szabad világ mód egy kicsit jobb, ahol tárgyakat kell gyűjteni, de őszintén szólva, pár próbálkozás után már unalmassá válik, és inkább arra jutunk, hogy ez nem több, mint egy felesleges extra.

A végső ítélet

A Coffin Dodgers mindent megpróbál, hogy kitűnjön a kart-versenyek világában, de valójában nem tudja megugrani a legnagyobb versenytársak szintjét. Az őrült sztori és a vicces játékmenet elég ahhoz, hogy egy ideig szórakoztasson, de hamar rájössz, hogy nem sok maradandó élményt ad. A hiányzó online mód és a viszonylag rövid történet nem segítenek abban, hogy sokáig maradjon a játékban az ember. Egy erősebb multiplayer élmény és egy kis extra tartalom sokat segíthetett volna ezen a játékon.

Értékelés: 6 / 10 – Egész jó

A Coffin Dodgers egy őrült, szórakoztató próbálkozás a kart-racerek között, de a hiányzó funkciók és a játékmenet hibái miatt nem képes igazán kiemelkedni. Ha szereted az egyedi ötleteket és nem bánod a korlátokat, próbáld ki, de ha a mélyebb élményekre vágysz, érdemes máshol keresgélned.