Molly Medusa: Queen Of Spit

A kezdeti varázs és a potenciál, amit elveszít

Az egész játék egy elég szórakoztató, már-már groteszk ötlettel kezdődik. Molly, egy fiatal szobrász, aki imádna nagy műveket alkotni, de a dolgok hamar kicsúsznak a kezei közül, mikor Circe, a híres boszorkány, ráküldi rá a következményeket: a hajából kígyók lesznek, és minden, ami túl közel kerül hozzá, kővé változik. Az alaphelyzet remekül indul, a bemutatkozó pillanatok különösen figyelemfelkeltőek, ahogy a disznók kővé válnak, mikor Molly hozzájuk ér. Szép jelenet, ami azonnal eladja a szörnyű átkot.

A probléma ott kezdődik, hogy Molly gyakorlatilag nem reagál semmire. Semmi érzelmi töltet, semmi próbálkozás, hogy megoldja a helyzetet. Ez a játék egyik legnagyobb hibája, mert így a történet teljesen üresnek tűnik, pedig egy kicsit több karakterfejlődés, kicsit több emberi reakció jól jött volna.

A játékmenet, ami túlságosan megőrzi a régi beidegződéseket

A játék egyértelmű Zelda-ihletettséggel operál, például a híres Wind Waker-féle homokdűnéken való hajózással, ami valóban emlékeztet a nagyobb kalandokra. A problémák azonban ott kezdődnek, hogy a játékmenet nem igazán teszi élvezetessé ezt a felfedezést. Molly az egész világot bejárja, mindenféle mászás és szűk helyeken való közlekedés révén, de a kamera irányítása egy hatalmas mínusz. Az automatikus kamera, ami folyamatosan ugrál a nézőpontok között, sokszor egyszerűen a mozgás nélküli pánikba vezetett, különösen a szűk helyeken. Az egész irányítás kicsit bizonytalan, és a karakter törékeny mivolta is frusztrálóvá teszi a mozgást.

Sajnos, amikor a kamera nem működik jól, az egész élmény megy a levesbe, és még akkor is, amikor próbálod irányítani a kamerát, az új helyszínekre belépve mindig visszaáll az alapállásba, ami szintén eléggé zavaró. Ráadásul a spiket és más csapdákat is nehéz elkerülni, ami az egész felfedezést megnehezíti. Kár, hogy az irányítás nem működik jól, mert a dizájn és a szép karakterek egy potenciális remekművet sugalltak.

Kaland a dűnéken – De vajon megéri?

A hajózás során Molly gyorsan szeli át a homokdűnéket, ami valójában a játék egyik legjobb része, mert gyors, izgalmas, és valószínűleg tényleg a Wind Waker ihlette. Az egész világ olyan üres és szinte érdektelen, hogy az ember legszívesebben csak átrepülné a küldetéseket, hogy valami érdekesebb történhessen. Ez megint csak nem segíti elő a felfedezést, és a világ üressége sajnos elveszi a játéktól azt a varázst, amit a látványvilág hozhatott volna.

Hangok, zene és más problémák

A zenétől viszont totál meg voltam lepődve. A játék szinte minden pillanata egy középszerű, unalmas háttérzenét hoz, de aztán egyszer csak átcsap a dolog egy totálisan nem odaillő metálos rock darabba, amikor Molly a hajóján utazik. Az egész olyan, mintha nem lett volna igazán kidolgozva, mintha a zenét csak ideiglenesen tették volna be, hogy majd később pótolják. Ez nagyon zavart, mert az ilyen hirtelen váltások inkább kirángattak a játék világából, mint hogy hozzájárultak volna a hangulathoz.