AeternoBlade

Nos, ezt a kérdést nem is kell túlgondolni, mert itt van az AeternoBlade, a Metroidvania, ami olyan, mintha egy már látott, de mégis elfelejtett kalandot próbálna meg elmesélni. Az idő manipulálás, mint központi játékelem sem menti meg a dolgot.

A történet: Van benne valami, de már láttuk

Freyja egy fiatal harcos, akinek a faluja elpusztul a gonosz Beladim kezei által. Miután egy nyitójelenetben könnyedén elpusztítja őt a sötét úr, Freyja a mágikus AeternoBlade segítségével visszautazik hét napot, hogy felkészüljön a végső összecsapásra. Az alapsztori jól hangzik, de aztán valahogy a végére mindig ott marad az érzés, hogy már ezerszer láttuk máshol. Az egész mese egy nyújtott, kicsit erőltetett szál, aminek a felfedezésére nincs semmi olyan varázs, ami igazán megérintene.

Persze nem vártam egy Shakespearei drámát, de még egy kis személyes érzelmi töltet is elfért volna. Az igazság az, hogy a karakterek teljesen felejthetőek, és bár próbálkoznak némi csavarral a történetben, végül az egész annyira klisés és sablonos, hogy inkább csak elgondolkodtat, miért is nem mertek egy kicsit többet adni.

Játékmenet: A Metroidvania, amit nem sikerült tökéletesíteni

Az alap koncepcióban semmi különös nincs: egy Metroidvania, ahol a pályákon való előrehaladás időhurok segítségével történik. A különböző szintek felosztása jónak tűnik, mert így egyértelműbbek a célok, de sajnos ez meg is öli a felfedezés varázsát. A titkok nem igazán elrejtettek, a pályák összefüggésében nincs igazi meglepetés – sokszor inkább olyan érzésem volt, hogy a fejlesztők ráhagyták a Metroidvania „ízét”, de nem igazán tudtak hozzátenni semmit, hogy igazán magával ragadjon.

A visszajárás sem annyira érdekes, mivel azokat az új helyeket, ahová visszatérve egy-egy új tárggyal haladhatsz, már az elején is könnyedén észreveszed. A titkok, amik érdekelnének, nem valami különösek, és a jutalmak is hamar elmaradnak az elvárt szinttől.

Harc: Amit szeretnénk, de csak épphogy

A harcrendszer, amit egyébként a legjobbnak próbálnak eladni, az egy igazi csalódás a kezdetekben. Freyja először csak egy alap kombo mozdulattal rendelkezik, és az egész rendszer unalmassá válik, mivel a játékmenet elején gyakorlatilag mindent ugyanazzal a gombnyomással kell megoldanod. Aztán, amikor végre elkezd kibontakozni a harcrendszer, azt is észreveszed, hogy a legtöbb ellenfél - különösen a sima gyalogosok - nem igazán ellenfelek, hanem inkább edzési célpontok.

A boss harcok azért már adnak egy kis életet, de még itt is hiányzik a mélység. Az ellenségek nem igazán reagálnak úgy, hogy kihoznák belőled a legjobbat. Hiába próbálkozol új technikákkal, az igazi kihívás elmarad, és az egész harc inkább egy monoton gombnyomogatás, mintsem izgalmas összecsapás.

A karakterfejlesztés és a Relic-ek: Egy kicsit több, de nem elég

Freyja karakterfejlesztése nem teljesen elhanyagolt, de a rendszer viszonylag felszínes. A Relic-ek (amikkel különböző bónuszokat adsz a karakterednek) ugyan próbálnak egy kis extra mélységet adni, de nem annyira összetettek, hogy igazán megváltoztassák a játékmenet lényegét. Egy-két Relic elég érdekes lehet, de az igazi változásokat inkább csak akkor érheted el, ha a legjobbakat gyűjtöd össze, amit a pályák végén találsz.

Prezentáció: A múlt kísértetei

Ami viszont tényleg nem jön át, az a játék vizuális megjelenése. Az AeternoBlade eredetileg 3DS-re készült, és bár a Switch-hardver segítségével egy kicsit szebbé tették a dolgokat, a valóság az, hogy nem sokat fejlődött a látvány. A szögletes formák, a darabos animációk, a homályos színvilág és a borzasztóan elmosódott textúrák tényleg csak arra emlékeztetnek, hogy a játék eredetileg nem a legmodernebb platformokra készült. Persze, ha kézben játszod, talán kevésbé szembetűnőek a hibák, de dockolt módban ezek az apró részletek elég rútul elrontják az élményt.

Összegzés: Van, de nem elég

Az AeternoBlade nem egy rossz játék, de sokkal jobb is lehetett volna. Ha valaki várta a Metroidvania játékot Switch-re, biztosan eljátszik vele egy darabig, de a közepes minőség minden egyes pillanata azt súgja, hogy nem érdemes túlzottan sok időt rászánni. A harcrendszer kezd érdekes lenni, de nem adja meg a kívánt „wow” érzést, és a felfedezés sem elég változatos ahhoz, hogy komoly kihívást jelentsen. Ha egy igazán élvezetes Metroidvania játékra vágysz, inkább válaszd az Axiom Verge-t vagy a Shantae: Half-Genie Hero-t.