Last Stop

Mi történik, amikor egy játék úgy dönt, hogy egy jó történetet mesél, de közben elfelejti, hogy az interaktivitás is fontos lenne? A Last Stop próbálkozik, de nem minden aspektusban jön össze. Egy jól felépített történet, izgalmas karakterek és egyedi hangulat keveredik benne, de a játékmenet és az irányítás bizony nem a legjobb barátai.

Törzs

A történet: London, mint egy titokzatos helyszín

A Last Stop egy igazi városi fantasy, amiben a londoni metró adja a hátteret. A három főszereplő különböző élethelyzetekben találkozik, és ezek a történetek egyszerre viccesek, meghatóak és izgalmasak. Az írás igazán erős: a mindennapi élet szürkeségét ábrázolja, miközben valami rendkívüli történik a háttérben. Az emberek kapcsolatai, a hétköznapi problémák és a magánéleti drámák valóságosan jelennek meg, ami mindenképpen plusz pont a játéknak. A London hangulata is remekül átjön, nem a szokásos látványos nevezetességekkel, hanem inkább a hétköznapi jelenetekkel, amik sokkal inkább eladják a város szellemét.

A játékmenet: A történet megfojtása

A probléma ott kezdődik, hogy míg a történet valóban érdekes, a játékmenet egyszerűen nem tud lépést tartani vele. A játék folyamatosan próbál elvárni tőled valamit: 3D környezetben kell navigálnod, különböző kameranézetekben, első személyű nézetekben, és időzített akciókat kell végrehajtanod. De az irányítás valami elképesztően darabos, a mozgás a karakterekkel idegesítő, és a párbeszédek során a választásaid gyakran olyanok, mintha semmit sem változtatnának a történeten. Egy akciódúsabb jelenet közepén például a karaktered össze-vissza mászkál, zavaros mozdulatokat tesz, és miközben próbálod irányítani, a játék képes teljesen elszállni a realitásból.

A legrosszabb az egészben az, hogy a történet erősebb lenne, ha a játék tényleg csak a sztorira koncentrálna, és nem próbálkozna mindenféle felesleges interakcióval. A játékmenet mindössze egy akadály, ami közben a történet minél izgalmasabbá válna. Itt viszont a mechanikák annyira összetettek és bosszantóak, hogy nem tudsz igazán belemerülni az élménybe. Sokkal jobban járnánk, ha kevesebb lenne az interaktív elem, és a történet kapna több figyelmet.

A vizuális élmény: Szép, de nem hibátlan

A Last Stop vizuálisan egy szép játék, de a grafikát ne tekintsd a játékmenet legnagyobb erősségének. A karakterek és a környezetek jól néznek ki, a fények és az animációk szépen vannak megoldva, de a grafikai korlátok nyilvánvalóak. A játék nem megy túl mélyre a részletekben, és bár jól néz ki, nem érezhetjük, hogy valóban egy élő, lélegző világban vagyunk. A látvány és a hangulat inkább a narratívának próbál kedvezni, mintsem hogy önállóan is lenyűgözzön minket.

Az online élmény: Egy laza kávézás a barátokkal?

A játék egyik érdekes vonása, hogy lehetőség van online módra, ahol akár 30 játékos is felfedezheti a történetet és közösen csinálhatják a feladatokat. Az ötlet nem rossz, de itt is igaz, hogy bár egy közös élmény lehetősége adott, az egész rendszer inkább felületes, mint izgalmas. A legnagyobb kihívás itt nem az együttműködés, hanem inkább az, hogy az online módban is ugyanazokat a monoton feladatokat kell végezni, mint a single player módban. Az interakciók szinte csak egy-egy feladat jelölgetésére korlátozódnak, és hamar unalmassá válik.

Zárás

A Last Stop egy érdekes kísérlet, hogy a történetmesélést egy játék formájában emeljük új szintre, de sajnos a játékmenet zökkenői és a felesleges bonyodalmak elrontják az élményt. A történet erős, a karakterek szórakoztatóak, de a túl sok interakció és a darabos irányítás miatt az élmény nem tud igazán szórakoztatóvá válni. Ha valaki egy igazán pihentető, elmélyült történetet keres, akkor a Last Stop mindenképp érdemes egy próbát, de ha játékra vágyik, akkor inkább máshol próbáljon szerencsét.