Everybody's Golf Hot Shots

A kezdőütés: Működik a képlet, de miért nem gördül?

Már 2017 óta várták a rajongók, hogy valami új jöjjön az Everybody’s Golf sorozatban. Szerencsére a Hot Shots néven ismert játék nemcsak egy új cím, hanem egy friss próbálkozás is – de nem mentes a hibáktól. Az alapjaiban semmi újat nem találunk: a jól bevált formula, amely egyszerű irányítással, könnyen elsajátítható mechanikákkal, mégis mélyebb játékélménnyel próbálkozik. Ahogy egy gyors kis kört tolsz, meg is jön a flow, a boldog „ráéreztem” pillanat.

De aztán jönnek a furcsaságok. A Switch-es verzióval próbálkoztam, és az első dolog, amit éreztem, az egy furcsa akadozás. A játék alapvetően nem egy ultra-szimulátor, de a pontos ütéseken múlik minden – és a zökkenőmentes visszajelzés nagy szerepet játszik ebben. Nos, nem igazán kaptam meg azt a sima élményt, amit a PS TV-n játszva a régi, 2011-es verziókban éreztem. Ha az ember sokat játszott régen, például a Hot Shots Golf 3-mal, rögtön érezni fogja, hogy valami nem oké.

A meglepetés faktor: Wacky Golf és egy kis színes őrület

Amikor a Wacky Golf módot elkezdtem pörgetni, úgy éreztem, hogy itt valami igazán különleges dolog van. A különféle akadályok, a klublopás, sőt, még a „boom golf” is bejött egy ideig. Az utóbbi egy szórakoztató, de végül unalmas dolog, ahol a labda a levegőbe röppen, és már nem is tudom, hogy mi történik vele. Szórakoztató egy-egy multiplayer meccsen, de mikor egyedül játszol, hamar elveszti a varázsát. Szerencsére a hagyományos golf élmény megmarad – még ha egy kicsit szürreálisan is.

Ami viszont tényleg szembetűnő: túl sok a jó ötlet. A karakterek fejlesztése, az egyéni képességek, a statisztikák növelése mind-mind olyan dolgok, amik még több órára leköthetnek, de valahogy nem érzem, hogy az élményt valami igazán új dologra építenék. Egyértelműen van egy kis "been there, done that" érzés.

Az igazi pofon: A Switch technikai kihívásai

És akkor elérkezünk ahhoz a pillanathoz, amit mindenki várt: hogyan teljesít a Switch-en? Hát… nem túl jól. Az animációk akadoznak, az effektek nem futnak zökkenőmentesen, és mindezek egy fárasztóan egyszerű, sokszor elég szürke grafikával párosulnak. Persze, a játék világítása szép, a zöld pázsitok meg is szépen ragyognak, de amikor elérsz egy új helyszínhez, és egyszerre derül ki, hogy minden elmosódott, vagy a fák textúrái átmennek az AI generálta horrorba, akkor azért kezded el kérdőjelezni a fejlesztők döntéseit. A játék alapvetően nem csúnya, csak nem hozza azt a simaságot, amit egy ilyen stílusú játék igényelne.

Miért érdemes mégis próbálkozni?

Amikor a játék a saját ritmusában pörög, amikor már bejártam az összes pályát és lecsavartam a legnehezebb szinteket, akkor tényleg érzem, hogy jó döntés volt elindítani. Az alapvető játékmenet nem változott az évek során, és mindezt úgy sikerült összehozni, hogy még ma is szórakoztató. Az igazi mélység és a karakterek fejlesztése adja a vonzerejét, miközben megmarad az egyszerűség, ami a sorozat egyik nagy erőssége volt.