Dragon Quest

Bevezetés

Ha valami, akkor a Dragon Quest tényleg nem mai darab. Az 1986-os NES-es megjelenése óta már jó pár évet, sőt, évtizedet lehúzott, és most itt van a Switch eShopon, egy kicsit megújítva. Visszarepít minket a retro JRPG-k aranykorába, de úgy tűnik, nem minden változott az évek alatt: van, ami jobban öregedett, és van, ami kifejezetten furcsán hat a modern szemmel. Lássuk, hogy mi lett jó, és mi nem működik igazán.

Játékmenet – A klasszikus formula

A Dragon Quest története egyszerű, mint a faék: egy hős, aki egy ősi legendás hős leszármazottjaként próbálja megmenteni a világot a nagy, gonosz ellenségtől. Nem éppen forradalmi, de a játék ereje inkább abban rejlik, hogy az alapvető JRPG mechanikákra épít. A harcokat körökre osztott rendszerben vívjuk, ami a maga idejében forradalminak számított, de most, több mint 30 évvel később, egy kicsit már fárasztó tud lenni, főleg akkor, amikor csak gyorsan el akarsz jutni valahová, és a random csatákat kell végigszenvedned. Különösen egy gyors mentés vagy auto-battle lehetőség nagyon jól jött volna, hogy ne legyenek olyan idegesítőek a repetitív összecsapások.

A világot szabadon felfedezheted, és bár a játéknak nincs túlzottan irányított célja, a felfedezés és a titkok keresése hozza meg az igazi élményt. Az NPC-k szövegei pedig, a modern lokalizálásnak köszönhetően, egészen szórakoztatóak, és érdemes néha elidőzni egy-egy beszélgetésnél, mivel sokszor vicces, karakteres párbeszédeket olvashatunk. Azonban, mivel a játéknak a ’80-as évek végén nem voltak igazán részletes irányítási elemei, könnyen előfordulhat, hogy fontos információkat hagysz ki, és újra kell keresned azokat az NPC-ket, akik elárulják, hogy merre kell menni. Ez a fajta archaikus dizájn új játékosok számára kifejezetten frusztráló lehet.

A vizuális dizájn – Furcsa keveredés

Ami a grafikai oldalát illeti, elég vegyesek az érzéseim. A háttér képek sprite alapúak, viszont a karakterek, NPC-k és szörnyek már egy magasabb felbontásban lettek átrajzolva. Az eredmény nem annyira szép, mint amennyire lehetne. A két eltérő stílus – az egyszerű sprite háttér és az élesebb, részletesebb karakterek – gyakran elég furcsa összeütközést eredményez, ami nem adja meg azt a koherens vizuális élményt, amit a modern remasterek már elértek. Sokszor olyan érzésed lehet, mintha egy olcsó, letölthető telefonos JRPG-vel játszanál. A játék emellett erőteljes teljesítményproblémákkal is küzd: ha épp térképen mozogsz, vagy egy faluban sétálsz, a képernyő görgetés közben akadozásokkal találkozhatsz.

Mi működik, mi nem?

Amikor elindítod a Dragon Quest-et, az első pár órában még izgalmas, hogy milyen egyszerűen elindulnak a dolgok, és szinte minden egyes apróság szórakoztató. A harcok nem bonyolultak, a világ felfedezése pedig egy igazi kaland. Azonban a 30 évvel ezelőtti dizájn és a mostani Switch-es újrafeldolgozás közötti szakadék sokszor zavaróan nagy. A játék hiányzó kényelmi funkciói és a furcsa grafikai keveredés nemcsak az élményt rontják, hanem gyakran képesek elvonni a figyelmet a valódi varázstól, amit a játéknak a modern eszközökön lehetne adnia. Ahelyett, hogy egy sima retro élményt kapnánk, inkább egy fura hibrid élményt élhetünk át.

Ami viszont erősség, az a remek lokalizálás. A modern nyelvezet és a karakterek szórakoztató párbeszédei remekül feldobják az élményt. A világot élővé varázsolja, és mindenki, akivel találkozunk, egy-egy kis színt visz a játékba. De ha valaki új a sorozatban, nem árt először egy frissebb darabot kipróbálni, mert az alapvető dizájn és az irányítás nem könnyíti meg a dolgot.

Összegzés

A Dragon Quest Switch portja egy tiszteletteljes próbálkozás, hogy egy klasszikus JRPG-t újra életre keltsenek. Az újrafeldolgozott grafika és a modern lokalizálás jó irányba mutat, de sajnos a technikai problémák és az archaikus dizájn sokszor elveszik az élvezetet. A hardcore rajongóknak és a retro JRPG fanoknak lehet, hogy jól fog esni, de ha valaki egy zökkenőmentes élményre vágyik, inkább a sorozat modern darabjaival próbálkozzon.