Code: Realize Guardian Of Rebirth

Egy lány, akitől minden elolvad

Cardia helyzete finoman szólva sem ideális. Amnéziás, elzárva él egy elhagyatott kúriában, az apja szigorú intelmeivel a fejében: ne menj ki, és főleg ne szeress bele senkibe. Mintha ez nem lenne elég, a teste halálos méreggel fertőzött – minden, amihez hozzáér, elolvad –, a mellkasába épített különös szerkezet pedig szó szerint életben tartja.

Amikor a történet elején a királyi gárda rátöri az ajtót, mert a környéken egy „szörnyről” pletykálnak, gyorsan világossá válik: Cardia nem maradhat a négy fal között. És persze ilyenkor, otome-törvény szerint, megérkezik a megmentő.

Irodalmi pasik, steampunk köntösben

Arsène Lupin belépője tankönyvi: füst, vakító trükkök, arrogáns mosoly. Ő az első az öt kérő közül, akik mind lazán 18–19. századi irodalmi figurákra épülnek. A csapat változatos:

• Victor Frankenstein, a lázadó alkimista
• Abraham Van Helsing, az érzelmileg zárt fejvadász
• Impey Barbicane, a harsány, túl lelkes mérnök
• Saint-Germain gróf, az elegáns, titokzatos nemes

Alapvetően jól megírt társaság, mindenkinek van múltja, motivációja, és persze csomó titkolt szándéka. Impey viszont nálam időnként átbillent a „kedvesen idegesítőből” a simán fárasztóba – ez ízlés kérdése, de nem volt mindig könnyű türelmesnek maradni vele.

Döntések, zsákutcák és mentések mindenhol

A játékmenet klasszikus otome-recept: párbeszédes döntések, amik lassan kijelölik, melyik útvonalra sodródsz. Itt viszont tényleg nem viccel a játék. Rossz válasz = rossz vég. Az első game over-t konkrétan öt perc után benyeltem, ami egyszerre volt vicces és kicsit bosszantó.

Ez az a játék, ahol udvariatlannak lenni nem menő, és ahol a gyakori mentés nem opció, hanem életforma. A rossz befejezések néha kicsit igazságtalannak érződnek, mintha nem mindig lenne egyértelmű, mit rontottál el – de ez is része annak a feszültségnek, amit a Code: Realize fel akar építeni.

London, gőz és emléktöredékek

A történet java egy alternatív, steampunk 1853-as Londonban játszódik. Ahogy haladunk előre, Cardia múltjának darabkái lassan a helyükre kerülnek, miközben az egyes útvonalak saját konfliktusokat, akciódús jeleneteket és pár egészen meglepő fordulatot dobnak be.

A tempó kifejezetten jól eltalált. Fejezetenként játszva – főleg kézikonzolon – majdnem mindegyik résznek van egy mini íve, és gyakran egy kis cliffhangerrel zárul. Nem éreztem azt, hogy csak „túl kellene lenni” rajtuk.

A Lupin-probléma

Egyetlen igazán fájó pont volt számomra: Arsène Lupin nem választható elsőként. Hiába ő az egyik legérdekesebb karakter, a „true ending” mögé van zárva, amihez végig kell menni a többiek történetein is. Ez 15–20 órás elköteleződés, ami nem kevés.

Szerencsére a játék tudja, hogy ezt nem mindenki fogja lelkesen újraolvasni. Az automatikus szövegátugrás, a visszatekerés, a részletes szövegelőzmény és a Path of Genesis opció – amivel a nyitó nyolc fejezet átpörgethető – mind azt mutatják, hogy a fejlesztők gondoltak az újrajátszásra.

Tálalás: korrekt, de visszafogott

Látványban a Code: Realize ma már egyértelműen visszafogott. A karakterportrék rendben vannak, de az animáció minimális, a vizuális dinamika alacsony. A zene funkcionális, de egyetlen dallam sem maradt meg bennem hosszabb távon.

Angol szinkron nincs, csak japán – ez valakit zavarhat, engem nem különösebben. Akadt néhány elütés a szövegben, de semmi olyan, ami kizökkentett volna az élményből. Switch-en technikailag hibátlanul fut, kézi és dokkolt módban is.

Zárás

A Code: Realize – Guardian of Rebirth nem akarja újradefiniálni az otome műfajt, de amit csinál, azt stabilan és következetesen hozza. Az alaphelyzet izgalmas, a steampunk világ jól működik, a karakterek szerethetőek, és még akkor is van miért olvasni tovább, ha a romantika önmagában nem vonzana.

Nem hibátlan, nem is modern – de van benne szív, tempó és egy csipetnyi viktoriánus melankólia.