Chapeau

Kalapdobálás négyen, ordítva

A Chapeau alapötlete egyetlen mondatban abszurd és ígéretes: legfeljebb négy játékos, mindannyian kalapok, és az a cél, hogy minél több ember fejére ráugorjunk. Ez önmagában már hordoz egyfajta slapstick energiát, mintha egy rajzfilm-logika szerint működő többjátékos bohóckodásba csöppentem volna. Az első pár meccs tényleg hangos, kaotikus és nevetős – főleg társaságban.

A játék három fő módja gyorsan kiismerhető. Van a „találd meg Wilhelmet” jellegű vadászat, ahol egy konkrét NPC-t kell elkapni, a színalapú csapatmóka, és a „padló láva” variáns, ami óhatatlanul a gyerekkori játszótéri szabályokra emlékeztet. Ezek elsőre működnek, de hamar kiderül, hogy nem elég erősek ahhoz, hogy hosszabb távon megtartsanak.

A mozgás: tanulható, de sosem kényelmes

A legnagyobb akadály számomra az irányítás volt. Nem mondanám töröttnek, inkább kicsit mindig ügyetlennek. Ugrálok, dash-elek, hátraszaltózok, földet csapok, közben próbálom eltalálni egy NPC fejét, miközben más játékosok leütnek róla, mint egy rossz burleszk-jelenetben. Amikor sikerül láncban elkapni több embert, az kifejezetten jó érzés – de odáig eljutni több türelmet igényel, mint amennyit a játék később visszaad.

A tutorial erősen ajánlott, ami már önmagában jelzésértékű. Egy ilyen könnyednek szánt partyjátéknál jobb lenne, ha ösztönből menne minden. Itt viszont még akkor is előfordul, hogy tudom, mit akarok csinálni, csak a kalap máshogy gondolja.

Tartalom van, mélység kevésbé

A kihívásmódok papíron jól hangzanak, de gyakorlatban inkább frusztrálóak, főleg az elején. Ezek lényegében a fő játékmódok variációi, jutalmuk pedig új kalapok és pályák. Ez rendben van, de nem érzem azt a húzást, ami miatt újra és újra visszamennék. Botokkal is lehet játszani, de a Chapeau egyértelműen baráti társaságra van kitalálva – egyedül gyorsan kifullad.

Látvány és hang: fél siker

A vizuális stílus kedves, a karakterek jól néznek ki, de a környezetek unalmasak. Nagy színes blokkok, kevés részlet, semmi, ami igazán megmaradna. Ezzel szemben a zene meglepően jó. A főmenü dallama konkrétan beragad, és sokkal több energiát sugároz, mint maga a játékmenet hosszabb távon.

Zárás

A Chapeau tipikusan az a játék, amit egy délutánra előveszek, nevetünk rajta pár kört, aztán csendben visszacsúszik a digitális polcra. Fiatalabb játékosoknak, gyerekeknek valószínűleg jobban működik, de felnőtt fejjel hamar kijönnek a varrás mentén foszló részek. Az ötlet jó, a kivitelezés becsületes, de nincs benne elég tartás, hogy komolyan ajánlani tudjam.