Ayo The Clown

Igen, elismerem, hogy nem egy komplex, filozofikus mélységű alkotásról van szó, de Ayo, a bohóc története és a köré épült világ már az elején meg tudja ragadni a játékos figyelmét. Egy szóval: a játék jól van megcsinálva, és könnyedén felér a Yoshi-szerű klasszikusokkal.

A történet, ami nem akarja túlspirázni magát

Ayo és a kutyája békésen alszanak, míg egyszer csak valami titokzatos erő elrabolja hűséges társát. Ennyi a sztori, de most komolyan: mi kell még? Tökéletesen hozza azt a „klasszikus platformer érzést”, ahol a történet inkább eszközként szolgál arra, hogy végig pörögj a színes, egyedi pályákon. Oké, nem mondom, hogy Oscar-díjat érdemel, de a játéknak pont ez az egyszerűség az egyik erőssége.

A játékmenet: Egyszerű, de nagyszerű

Itt jön az, amit igazán élveztem: a játékhoz nincs szükség több tucatnyi gombkombinációra vagy bonyolult mozdulatokra. Az Ayo the Clown hozza azt a fajta tiszta, egyszerű platformer élményt, amit régen a Mario és a Yoshi játékok adtak. A karakter mozdulatai ügyesek, de nem nehezedik rájuk a játékos, hogy mindent tökéletesen csináljon. Eleinte Ayo nem tud ugrani, a szomorú bohócnak egy cipőjavítónak kell segítenie, hogy visszanyerje ugróerejét. Amint viszont kezd fejlődni, újabb és újabb képességek nyílnak meg, mint például a léggömb, amivel magasabb helyekre juthatsz, és a fejelés, ami szétzúzza az akadályokat.

A gond csak az, hogy néhány mozdulat, mint a léggömb manőverezése, néha nehezen kivitelezhető a szűkebb helyeken. De alapvetően nem a komplexitásról szól a játék, hanem a könnyed, szórakoztató játékmenetről.

Kellemes felfedezés és szép dizájn

A pályák tervezése erős, és bár nem annyira bonyolult, hogy eltévedjünk, mégis ad némi szabadságot. Az egész világ színes, életteli, és az egyes pályák rendkívül változatosak. A grafika egyszerű, de jól megtervezett, és könnyedén hozza a gyerekbarát, mégis szerethető hangulatot. A zenei aláfestés is kellemes, egy-egy dallam azután is megmarad a fejemben, hogy már régen lejátszottam a játékot. Ha valami, akkor ez tényleg szuper: egy olyan soundtrack, amit simán énekelgethetsz magadban anélkül, hogy észrevennéd.

Mi a helyzet a nehézséggel?

Na, itt jön a bökkenő. A játék tényleg egyszerű. Persze, mindenki, aki platformer rajongó, tudja, hogy vannak az „arcátlanul könnyű” és a „jól kiegyensúlyozott” kategóriák. Ayo the Clown inkább az előbbibe esik. A játék könnyedén végigvihető, még akkor is, ha a nehezebb fokozatra váltasz, amitől igazából nem lesz annyival több kihívás, csak több ellenség és több akadály. A boss harcok, bár érdekesek, szintén nem pörgetik fel annyira az adrenalint.