Mindig is szerettem volna uralni a világot, csak nem feltétlenül egy teljes Civilization-parti hosszában, és a Polytopia pontosan erre a lustább, de nem butább vágyra tapint rá.
Ha 2016-ban valaki azt mondta volna, hogy a No Man's Sky a maga hibáival, technikai bugjaival és felesleges hype-jával igazán működő játékká válik, biztosan kávézóban mutattak volna hülyének. 2022-re azonban, a Waypoint frissítés után, amit most a Switch verzióval élvezek, teljesen új értelmet nyert a játék. Ami egykor üres ígéretek halmaza volt, most egy szórakoztató, mindent magába foglaló intergalaktikus túlélő sandbox, amit egyszerűen képtelen vagyok letenni.
A **NieR:Automata** számomra mindig is a „hallottam róla, de majd egyszer” játékok közé tartozott. Aztán az „egyszer” bekövetkezett, és kiderült, hogy ez az egész egy iskolapéldája annak, hogyan működik a szájról szájra terjedő legenda. Egy nem különösebben mainstream sorozat folytatása, egy furcsa rendezővel az élen, ami mégis lassan, biztosan klasszikussá nőtte ki magát.
A **Science Adventure** visual noveljei általában csak lazán kapcsolódnak egymáshoz: közös univerzum, furcsa címadási mániák, tematikus átfedések.
Kezdjük egy kérdéssel: **miért vagy itt?** Ha őszinte akarok lenni, a **Let’s Sing ABBA** pontosan az a játék, amiről előre *mindent* tudsz. Karaoke, ABBA-dalok, Let’s Sing-formula. Nulla meglepetés. És mégis: néha pontosan erre van szükség. Nem kihívásra, nem katarzisra, nem „élménydesignra”, hanem valamire, ami **megbízható, barátságos és stresszmentes**. Olyasmire, amit bekapcsolsz, és már jobb kedved van.