The Battle Of Polytopia

4X, lecsupaszítva

A The Battle of Polytopia első perceiben az az érzésem támadt, mintha valaki fogta volna a klasszikus 4X-receptet, és addig főzte volna, amíg csak a lényeg marad. Nincs túlmagyarázás, nincs menürendszerekbe temetkezés, pár kör után már azon kapom magam, hogy városokat alapítok, egységeket gyártok, és csillagokat pakolgatok a technológiákba. Konzolon ez kifejezetten jól áll neki: gyors, tiszta, érthető.

A tempó azonnal elkap. Egy kör sosem tart sokáig, mindig van még „egy utolsó” lépés, ami után persze jön a következő. Ez az a fajta flow, amitől az idő észrevétlenül elcsúszik, miközben a térképen lassan, de biztosan nő a birodalmam.

Az eleje a legjobb része

A játék eleje kifejezetten izgalmas. A felfedezés öröme, az első találkozások az ellenfelekkel, a döntés, hogy mire költöm az első csillagjaimat – ezek mind működnek. Van benne valami társasjátékos érzés, mintha egy letisztult, digitális Rizikót játszanék, csak több réteggel.

A gondok akkor kezdődnek, amikor eljutunk a végjátékig. Mivel minden civilizáció ugyanahhoz a technológiai fához fér hozzá, és a csillagtermelés hamar elszabadul, előbb-utóbb mindenki mindent kikutat. Az eredmény? Két-három nagyhatalom, azonos egységekkel, azonos erőviszonyokkal, és egy végtelennek tűnő adok-kapok. Itt már érzem, hogy a rendszer nem bírja el a saját súlyát.

Kényelmes, de sekély

Nem mondanám, hogy unalmas, inkább ismétlődő. Hiányoznak az igazán markáns különbségek a frakciók között, azok az apró személyiségek, amik miatt egy ellenfél több lenne, mint egy szomszédos színfolt a térképen. Így a stratégia gyakran arra redukálódik, hogy a legközelebbi ellenfelet ütöm, mert ő van útban, nem azért, mert különösen utálnám.

A látvány minimalista, sokszögletes, szerethetően egyszerű. Az elején jól átlátható, de a késői szakaszban a zsúfolt városok és egységek már egymásra torlódnak. Itt egy kameraforgatás aranyat érne, mert néha szó szerint eltűnnek a fontos elemek a szemem elől.

Kinek szól igazán?

A The Battle of Polytopia számomra olyan, mint egy belépőszintű stratégiai játék, ami nem akar többnek látszani annál, ami. Új játékosoknak ideális: barátságos, nem ijesztő, és gyorsan ad sikerélményt. Tapasztalt 4X-rajongóként viszont pár óra után azt éreztem, hogy már mindent láttam, amit mutatni akar.

Zárás

A Polytopia nem váltja meg a műfajt, de nem is ez a célja. Inkább egy könnyed, jól fogyasztható stratégiai snack, amit jó elővenni, ha nincs időm vagy energiám egy grandiózusabb hódításra. Megnyer, elszórakoztat, aztán udvariasan elköszön.