A *Chained Echoes* nálam nem az a játék volt, amit „kipróbáltam egy estére”, hanem az, ami észrevétlenül átvette az irányítást a kontroller fölött, és csak órákkal később engedett el.

A cím alapján akár azt is hihetnénk, hogy valami köze van Coppola 1983-as filmjéhez, de a **The Rumble Fish 2** nagyjából annyit örökölt abból, hogy itt is akad pár ökölcsapás. Csak épp nem pár, hanem megszámlálhatatlan mennyiségben. Sammy – később Dimps által fejlesztett – sorozata mindig is különutas volt a verekedős játékok világában, és már az első pillanatban világossá válik: ez nem egy Street Fighter- vagy King of Fighters-klón akar lenni. Saját ritmusa, saját vizuális nyelve és saját identitása van.

**A Samurai Maiden az a játék, amit első ránézésre sokan félreértenek, másodikra meg már pontosan tudják, mire vállalkoznak – és meglepően jól érzik magukat közben.**

A Switchről mindenki azt gondolja, hogy családi konzol, aztán amikor *tényleg* családi játékot keresnél, hirtelen kiderül: a polcon több a „mindenkinek szól, de inkább a felnőtteknek is” cím, mint a tisztán gyerekbarát, nagyobb lélegzetű platformer. A Kukoos: Lost Pets pont ebbe a résbe próbál beugrani, és az első benyomásom alapján nem is rosszul: olyan, mintha előkerült volna egy elveszett, jópofa rajzfilmsorozat pilotja, amit most valaki játékra fordított.