Swordship

Ez egy posztapokaliptikus jövő, ahol a kiváltságosok a tenger alatti megavárosokban élnek, a száműzöttek pedig pilótaként cikáznak a vízi csatornákon, konténerekre vadászva. A cél: begyűjteni, túlélni, pontot termelni. Fegyverek nélkül.

Dodge ’em up, a szó legszorosabb értelmében

A Swordship magát „dodge ’em up”-ként definiálja, és ez nem marketingbullshit. Egy instabil, téglalap alakú térbe vagyok bezárva, ahol minden ellenem dolgozik: drónok, lézertornyok, aknák, ágyúk. A csavar az, hogy nincs valódi fegyverem. A játék lényege az, hogy az ellenségeket ráveszem arra, hogy egymást pusztítsák el.

Ez elképesztően kielégítő, amikor összeáll. Odacsalogatok egy aknát egy torony közelébe, figyelem a hangmagasságot, érzem a robbanás idejét, majd az utolsó pillanatban elrántom a hajót – és bumm, minden megy a levesbe. Ha ezt láncba fűzöm, jönnek a kombók, a pontszorzók, az adrenalin.

A merülés a mindent eldöntő mechanika. Egy rövid időre a víz alá bukhatok, ami konkrétan a „szabadulókártya”. Jól időzítve életmentő, rosszul időzítve azonnali halál. Nincs kegyelem.

Nem mindenkinek való

A Swordship nem simulékony. Ez egy kemény játék, inkább rutinos arcoknak. Hiába lehet finomhangolni a hajó és az ellenfelek sebességét, valójában egyetlen komoly nehézségi szint van, nincs folytatás, és minden a pontszerzés körül forog. Ezért is furcsa, hogy az online ranglisták csak elég komoly teljesítmény után oldódnak fel – ami sokakat elriaszthat, mire egyáltalán odáig jutnak.

Ha elérek a negyedik városig, már nyugodtan mondhatom magam haladónak. Addig viszont sokan elvérezhetnek. Apró, de bosszantó hiányosság, hogy nincs D-pad irányítási opció – egy ilyen precíz játéknál ez fájó döntés.

Folyamatos fejlődés, növekvő tét

A játék okosan adagolja a jutalmakat. Városok között fejlesztéseket kapok, extra életeket, később új hajót is. A hardcore játékosok bevállalhatják, hogy életeket cserélnek pontokra, ami a játék második felében konkrét kötéltánccá változtat mindent.

Minden város új ellenségtípusokat, eltérő viselkedést és még időjárási sajátosságokat is hoz. Ettől mindegyik területnek külön személyisége van, és nem engedi, hogy rutinból játsszak. A „quadra trick” első elsütése – amikor négy ellenség robban láncreakcióban, a kamera dinamikusan elhúz, és a képernyő lángba borul – az a pillanat, amiért ezt az egészet csinálom.

RNG és térérzékelési gondok

Nem tökéletes élmény. Az RNG néha keresztbe tesz: hiába ismerem az ellenfelek viselkedését, a káoszban könnyű elveszteni a fonalat. A kamera dinamikus mozgása és az időlassítás (amit ki lehet kapcsolni) időnként kizökkent, és egy rossz pozíciófelismerés azonnali halált jelent.

Mégis, van valami nagyon vonzó ebben az egyre fokozódó intenzitásban. Score vadászoknak ez egy aranybánya. Amikor sikerül konténert begyűjteni, lézereken átsiklani, három aknát egymás után robbantani, és az egész pálya felvillan – akkor a Swordship kiérdemli a maga akciómedálját.

Zárás

A Swordship okos, eredeti és karakteres játék. Jól néz ki, jól szól, és remekül fut. Nem mindig fair, néha kizökkent, de amikor összeállnak a trükkök, az élmény elementáris. Nem mindenkinek való, de aki szereti a precíz, reflex- és idegpróbáló akciójátékokat, itt találni fog valamit, amiért újra és újra visszatér.