A sztori nem épp a Shakespeare-i magasságokban szárnyal, de igazán nem is kell neki. Képzeld el, hogy SpongeBob és Patrick egy titokzatos sellővel találkoznak, aki egy üveg sellő könnyével próbálja átverni őket – természetesen, ahogy az lenni szokott, túl jól sikerül a dolog, és a multiverzum darabokra szakad. Az egész Bikini Bottom belesüllyed valami színpompás, kozmikus zselébe, a barátok elszóródnak, a zselé szörnyek pedig elkezdenek portyázni. Hát nem pont olyan, mint egy tipikus SpongeBob epizód? A sztori nem épp forradalmi, de mindent megad, amit a fanok várnak, sőt, még egy-két új mókás ötletet is csempész a képernyőre.
Van valami igazán különleges abban, amikor egy játék egyszerre próbál meg művészeti alkotás és szórakoztató élmény lenni. A *Trek to Yomi* pontosan ezt próbálja elérni, egy szamuráj történetbe csomagolt fekete-fehér látványvilágot kínálva, ami képes lenyűgözni a szemünket, miközben a játékmenetnek nem mindig sikerül ugyanezt elérni. Az alapötlet zseniális: egy feudalista Japán világában játszódó túlélő küzdelem, ahol a hűség, a bosszú és a megváltás motívumai ötvöződnek. És bár a látvány valóban a legnagyobb erőssége, a Switch verzió és a játékmenet már nem tudja ugyanazt a varázst hozni.
Miért kell mindig újra feltalálni a platformereket? Az Onion Assault egy olyan játék, ami arra emlékeztet, hogy néha elég csak a legegyszerűbb dolgokat jól csinálni. Ha játszottál már Bertil Hörberg korábbi címjeivel, mint a Gunman Clive, akkor a stílus és a szórakoztatás terén nem lesz meglepetés. De míg a Gunman Clive egy tisztességes retro lövölde, addig az Onion Assault inkább egy kaland a Nintendo egyik elfeledett klasszikusához, a *Super Mario Bros. 2*-höz hasonló világba. De vajon sikerül úgy életben tartania a retro varázst, hogy a modern játékosokat is megfogja?
Képzeld el, hogy egy játékban minden kontrollt a három gombra szorítanak, és bármit csinálsz, az sose lesz unalmas. Így kezdődött a **Oddballers** története, egy olyan party játék, ami az egyszerűséget a legnagyobb erősségévé tette. Mi kell egy tökéletes multiplayer élményhez? Káosz, színek, nevetés és az, hogy soha nem tudhatod, mi következik. Na, most képzeld el, hogy mindezekhez egy kis kutyás, bombás, labdázós akció társul, és megkapod a receptet egy igazán szórakoztató játéknak. Azonban, mint minden buliban, itt is akadnak olyan dolgok, amik elrontják az élményt – legalábbis jelenleg.
Ha valami, hát a *Wonder Boy Anniversary Collection* tökéletes példája annak, hogyan lehet az örömöt és a csalódást egy csomagba gyúrni. Mert bár hat klasszikus játék, 21 változatos verziója, rengeteg extra beállítás, és mindent elmondó galéria vár ránk, valami nagyon nem stimmel a csomag körül. Mivel én sem vagyok már zöldfülű, és az *oldschool* játékok nagy rajongója vagyok, hát ne is kerüljük meg a lényeget: az egész kiadás olyan, mint egy jól kitalált átverés.