Nem tudom, hogy ti hogy vagytok vele, de engem mindig elvarázsolt az olyan játék, ami nemcsak a logikai képességeimet, hanem a gondolkodásmódomat is próbára teszi. Amikor a The Bridge első pillantásra egy olyan játéknak tűnik, ahol a fizikai törvények és az észjárás határvonalán egyensúlyozunk, akkor biztos lehetsz benne, hogy nem egy könnyed délutáni kikapcsolódásról van szó. Ez nem egy egyszerű kirakós. Ez egy agyi gimnasztika, amit nem mindenki tud élvezni.

Nem sokkal azután, hogy a furcsán elnevezett és meglehetősen eseménytelen **Physical Contact: SPEED** minden különösebb visszhang nélkül beesett a Switch eShopra, a Collavier már itt is volt a „folytatással”. Mondjuk a *folytatás* erős szó, mert a **Physical Contact: 2048** inkább olyan, mintha valaki ugyanarra a sablonra csak egy másik számot írt volna fel filccel.

A Double Dragon név nekem nem egy játék volt, hanem egy korszak: füstös játéktermek, recsegő NES-kazetták, és az az érzés, hogy két gombbal is lehet igazságot osztani. Épp ezért ültem le a Double Dragon 4 elé egyfajta óvatos bizalommal – nem hype-pal, inkább reménnyel. Aztán pár pálya után világossá vált: ez nem nosztalgia, hanem konzerv.

Mi van, ha azt mondom, hogy egy LEGO játék, amiben nem kell folyamatosan összeszedni valami "kockát", hogy újabb pályákat nyiss meg? Elég érdekes, mi? És mi történik, ha azt mondom, hogy ez az élmény nem is olyan ütős, mint amilyennek elsőre tűnik? Nos, LEGO Worlds pont ezt a furcsa határt feszegeti.