A *Wizard Fire* már megjelenésekor is afféle „majdnem Dungeons & Dragons” élmény volt, pont mint az elődje, a *Gate of Doom*. Két év telt el a két játék között, Data East pedig láthatóan ráérzett, mennyire közel lehet menni egy jogi perhez anélkül, hogy ténylegesen belelépnének. Új hardver, jobb grafika, több részlet – adott volt minden ahhoz, hogy egy komolyabb folytatás szülessen.
Ha azt mondom, hogy egy játékban **robotok** és **űr** vár ránk, akkor egyből mindenkinek az **Akira**, a **Star Wars** vagy éppen a **Mass Effect** ugrik be. A **Robonauts** viszont nem az a fajta játék, ami elvinne minket egy epic sci-fi történetbe. Inkább egy **őrült, régi iskolás arcade shooter** modern változata, ahol a főszereplő robotoknak egy kicsit mindent kell csinálniuk, hogy életben maradjanak egy ellenségek hemzsegte bolygón.
Ránézésre ez egy kedves, színes indie platformer, de nagyjából tíz másodperc után világos lesz: az INK mosolyogva kér bocsánatot, mielőtt lelök a szakadékba.
Az ember azt gondolná, hogy egy játék, ami a *Micro Machines* világában akar élni, simán elfér egy boldog kis szórakoztató sarokban, nem? De a *Super Toy Cars* sajnos nem tudja teljesen eltalálni azt az érzést, amit a kis műanyag autók futtatása egy színes és szórakoztató versenyen adhat. Az alapötlet szórakoztató, de a kivitelezés már nem hozza azt az igazi élményt, amit az ember a „szuper játékok” kategóriájában várna.
Ha valaha is úgy érezted, hogy a mai JRPG-k már túlzottan ragaszkodnak a régi iskolához, akkor talán a *The Lost Child* neked való. A játék ugyan próbál valami frisset hozni a műfajba, de a végén mégis ott marad a kérdés: vajon a sötét történet és a Pokémon-stílusú szörnyfogás segítenek-e feldobni egy amúgy elavult mechanikát?