A *Super Mario Odyssey* után 3D platformert csinálni hálátlan meló. A léc olyan magasan van, hogy már az árnyékában is nehéz megmaradni. Ilyen környezetben érkezett meg hozzám a *Yooka-Laylee* Switchen, egy játék, ami nem akarja újradefiniálni a műfajt, inkább visszanyúl oda, ahol annak idején minden működött. Nem a jövőbe néz, hanem a múltból merít – kérdés, hogy ez 2020-as évek konzolos szemmel mennyire állja meg a helyét.

Yooka-Laylee
VÉGSŐ_ÍTÉLET
Nagyszerű
A Super Mario Odyssey után 3D platformert csinálni hálátlan meló. A léc olyan magasan van, hogy már az árnyékában is nehéz megmaradni. Ilyen környezetben érkezett meg hozzám a Yooka-Laylee Switchen, egy játék, ami nem akarja újradefiniálni a műfajt, inkább visszanyúl oda, ahol annak idején minden működött. Nem a jövőbe néz, hanem a múltból merít – kérdés, hogy ez 2020-as évek konzolos szemmel mennyire állja meg a helyét.
Röviden: nem hibátlanul, de meglepően jól.
Vissza a gyűjtögetés flow-jához
Kaméleon és denevér, Yooka és Laylee indulnak útnak, hogy megállítsák Capital B-t, aki természetesen a világuralomra tör egy mágikus könyv segítségével. Az alapfelállás ismerős: öt nagy világ, bennük Pagie-k, quillek, titkok és kihívások tömkelege. A struktúra nyílt, a sorrend szabad, a játék pedig kifejezetten bízik bennem: menjek amerre akarok, csináljam azt, amihez kedvem van.
És ez működik. A mozgás tempója, az ugrások ritmusa, a világok bejárása mind azt az érzést hozzák vissza, amit annak idején a Banjo-Kazooie vagy a Donkey Kong 64 adott. Nem modernizál túl, de nem is poros. A fejlődés lassan csordogál, új mozdulatokkal bővül az eszköztár, és minden új képesség tényleg kinyit valamit a pályákon. Nem éreztem feleslegesnek semmit.
Pagie-k, világok, döntések
Különösen tetszett, hogy a megszerzett Pagie-ket nem csak új világokra költhetem, hanem a meglévőket is „bővíthetem”. Ez egy egyszerű, de hatásos ötlet: ugyanaz a pálya új kihívásokkal telik meg, kicsit átalakul, nehezedik. Nem kell azonnal továbblépni, ha még van dolgom ott, ahol vagyok.
A gyűjtögetés itt ritkán válik fárasztóvá. A pályák sűrűek, tele vannak apró titkokkal, de nem érzem azt, hogy csak a mennyiség kedvéért szórták volna szét a collectible-öket. Megvan az a jóleső „még egy Pagie belefér” érzés, ami miatt nehéz letenni a kontrollert.
Extra rétegek, amik feldobják
A világonkénti átalakulások – helikopter, savköpködő növény és társai – nem forradalmiak, de játékosan variálják a játékmenetet. Jó érzés kicsit máshogy gondolkodni ugyanabban a környezetben. Rextro 64 arcade minijátékai pedig igazi N64-es mellékízű kitérők: nem mélyek, de pont elég könnyedek ahhoz, hogy szusszanjak egyet két platformer-szakasz között.
Az achievement-alapú Tonik rendszer szintén kellemes meglepetés. Kis, finom segítségek, amik sosem törik meg a balanszt, és mivel egyszerre csak egy lehet aktív, gondolkodni kell, mire van épp szükségem.
Világdizájn: majdnem telitalálat
Nem minden tökéletes. A pályák néha túlságosan szerteágazóak, és egy minimap hiánya időnként fájó. Az eligazodás tanulható, de az elején könnyű elveszni. A témák is ismerősek: dzsungel, jégvilág, ilyesmik. Viszont annyi apró feladat és kihívás van bennük, hogy ritkán érzem unalmasnak a visszatérést.
Az öt világ elsőre kevésnek tűnhet, de mindegyik jóval komplexebb, mint egy átlagos N64-es pálya volt. Minőségben rendben vannak, még ha egy hatodik világ nem is ártott volna.
Prezentáció: itt nagyon erős
A látvány pontosan azt hozza, amit vártam: N64-es hangulat modern technikával. Színes, részletes, él. Nincsenek recés modellek, nincs fakó textúra, viszont megvan az a rajzfilmes báj, amitől az egész világ barátságos.
A szöveg írása pimasz, önreflexív, Laylee pedig folyamatosan tördelni próbálja a negyedik falat. Néha sok, de többnyire mosolyt csal az arcomra. A zene pedig… nos, ha valaha dúdoltál már Banjo-Kazooie dallamot, itt is fogsz. Könnyed, bolondos, és meglepően ragadós.
Switch-verzió: a legjobb forma
Nem titok, hogy a Yooka-Laylee indulása anno döcögős volt. A Switch-verzió viszont egyértelműen a legjobb kiadás. A kamera végre együttműködik velem, manuális irányítással is. A kontroll pontosabb, idegesítő részeket finomítottak, átvezetők kihagyhatók. Kézben tartva is stabil az élmény, ami nálam hatalmas plusz.
Apró botlások
Mindezek ellenére vannak kisebb döccenések. A kamera néha még mindig beleakad a geometriába, bizonyos részeknél a tempó megtörik – egy-egy minijáték túl szigorú, vagy egy pályarész túl üres. Ezek nem rombolják le az élményt, de érezni, hogy itt-ott nem sikerült tökéletesen eltalálni az egyensúlyt.
Zárás
A Yooka-Laylee nem a műfaj új királya, de nem is akar az lenni. Ez egy szeretettel összerakott, modern tisztelgés a klasszikus collectathon platformerek előtt, ami Switchen végre elérte azt a formáját, amit mindig is megérdemelt volna. Néha egyenetlen, néha kicsit esetlen, de a szíve a helyén van.
Ha hiányzik az a régi, szabadon kóborlós, „még egy titok” érzés, akkor ez a játék jó eséllyel betalál.
























