Ritkán érzem azt egy verekedős játék első óráiban, hogy nem én tanulom a rendszert, hanem a rendszer húz be magába – a Cross Tag Battle pontosan ezt csinálta velem.
Tudod, mikor egy játék azonnal rabul ejt, még mielőtt elmondhatnád, hogy miért? Na, *Musynx* pontosan ilyen. Az egyszerűség, ami nem akar semmit túlkomplikálni, mégis minden egyes pillanatot úgy csinál, hogy ne akarj kiszállni. Nincs háttértörténet, nincs összetett fejlődési rendszer, csak te és a zenék. És ez, barátom, több mint elég.
A 2D platformer az a műfaj, amiről már ezerszer kijelentették, hogy „na, ebben már nincs több”, aztán mindig jön valaki egy apró csavarral, és kiderül, hogy dehogynem. A 6180 the moon nem időt teker vissza, nem dimenziót vált, nem akarja felrobbantható neonbetűkkel a homlokomra írni, hogy különleges. Egyszerűen csak azt mondja: „figyelj, te most a Hold vagy”, és meglepő módon ez bőven elég ahhoz, hogy egy délutánra szépen felszívódjak a csillagok közé.
**Ritka pillanat, amikor egy játék nem versenyezni akar veled, hanem megfogja a kezed, és azt mondja: lassítsunk egy kicsit.**
A *Drawful 2* nem egy bonyolult vagy mély játékmenettel rendelkező alkotás, hanem inkább egy őszinte, kacagtató partyjáték, amely a baráti társaságokat célozza meg. De vajon elég lehet a Switch konzolon, hogy újraélessze a régi jó offline játékélményeket, vagy csak egy ötletes, de hiányos próbálkozás?