BlazBlue: Cross Tag Battle

Keresztezett világok, meglepően tiszta fejjel

Amikor először megláttam, hogy BlazBlue, Persona 4 Arena, Under Night In-Birth és még a RWBY is egy ringben landol, őszintén felsóhajtottam: ebből vagy kontrollálhatatlan katyvasz lesz, vagy valami nagyon elborult fanservice. Ehhez képest a Cross Tag Battle meglepően fegyelmezett játék. Érződik rajta, hogy ez még mindig elsősorban BlazBlue, csak épp szélesre tárt ajtókkal.

Nem az a fajta crossover, ami mindent mindennel összekever, hanem inkább olyan, mint egy jól szervezett klubest: mindenki hozza a saját stílusát, de a DJ végig kézben tartja a tempót. Ragna, Jin, Hyde vagy Yu között váltogatva folyamatosan ott volt az érzés, hogy ugyanazt a nyelvet beszélik, csak más akcentussal.

Flow mindenek felett

A játékmenet öt gombra épül, de ami igazán számít, az nem a kiosztás, hanem a ritmus. Ez az a játék, ahol pár meccs után már nem a kezed gondolkodik, hanem az ösztönöd. Az asszisztok hívása, a karakterváltások, a Cross Burst mind-mind arra szolgálnak, hogy mozgásban tartsanak. Ha megállsz gondolkodni, elütnek. Ha hagyod folyni, akkor viszont olyan kombók csúsznak ki belőled, amik után hátradőlsz a kanapén, és csak annyit mondasz: na jó.

Az auto-combók eleinte barátságosan fogják a kezed, de hamar kiderül, hogy csak az ajtóig kísérnek. Onnantól neked kell belakni a rendszert. És ez jó. Ez nagyon régi iskolás hozzáállás, a jobbik fajtából: könnyű belépni, nehéz igazán jól játszani.

Tagelni jó, egyedül sem reménytelen

A legszebb pillanataim azok voltak, amikor már elvesztettem az egyik karakterem, de a maradék harcos felébredt. Az a Guilty Gearből ismerős, mindent vagy semmit hangulat, amikor tudod, hogy van még egy esélyed, de csak egy. Ezek ritkák, drágák, és pont ezért emlékezetesek. Nem dobálózik velük a játék, meg kell érdemelni őket.

Maga a harc folyamatos vizuális és mechanikai tűzijáték: super jumpok, dash-ek, recoveryk, assziszt kombók egymás hegyén-hátán, mégis átlátható marad. Ez az a pont, ahol érzem Arc System Works rutinját – nem először csinálnak ilyet, és látszik.

Kanapén az igazi, online meglepően korrekt

Le lehet írni ezer szóban, de ez a játék kanapén él igazán. Amikor ott ül veled szemben valaki, és mindketten tudjátok, hogy most nem kifogásokat gyártunk, hanem ütünk. Régi szép idők, amikor nem lobbykban laktunk, hanem nappalikban.

Az online lobby 3D-s avatáros megoldása ismerős lehet a Dragon Ball FighterZ-ből, és bár nem vagyok ennek feltétlen rajongója, a lényeg működik: a meccsek nagy része lag nélkül ment, még távolról is. Ez Switch-en külön dicséretet érdemel.

Egyjátékos mód: sok sztori, kevés harc

Az Episode Mode korrekt mennyiségű tartalmat kínál, és kifejezetten jó arra, hogy karaktereket próbálgassak. Viszont a harcok közti sztorizás néha túlságosan széthúzza a tempót. Ami viszont tényleg fájt: nincs klasszikus arcade mód. Egy ilyen játékban ez alap kéne legyen. Survival és VS CPU van, de az a „csak még egy gyors run” érzés így hiányzik.

Szép, gyors, kompromisszummentes

A sprite-ok ismerősek, de még mindig gyönyörűek. A hátterek élnek, a zene hozza az Arc-féle minőséget, a teljesítmény pedig stabil dokkolva és kézben is. Ez nem „Switch-verzió”, hanem teljes értékű kiadás. Pont.

Zárszó

A BlazBlue: Cross Tag Battle nem hibátlan, de nagyon tudja, mit akar. Egy pörgős, látványos, mély, mégis befogadható verekedős játék, ami végre megmutatja, hogy a Switch nem csak nosztalgiára alkalmas. Ha szereted a műfajt, ez kötelező darab. Ha nem, lehet, hogy pont ez fog beszippantani.