Ha valaha is próbáltad meg a baseball-szimulátorokat, tudod, hogy elég nehéz olyan játékot találni, ami az egész sportélményt megfelelően átadja. Az *MLB The Show* mindent vitt a konzolpiacon, míg a *RBI Baseball* sorozat legutóbbi epizódja nem igazán tudott meggyőzni. Erre lépett be a *Super Mega Baseball 2*, amit a Metalhead Software csapata készített – és a címével ellentétben nem csupán egy szórakoztató, vicces arcade játékot kaptunk, hanem egy komoly baseball-szimulátort.
**Kevés műfaj van, ahol ennyire gyorsan kiderül, hogy alkalmas vagy-e rá, és a Raiden V már az első percben közli: itt most tanulni is lehet, nem csak szenvedni.**
Évek óta úgy indítom a Jupiter-féle Picrossokat, mint egy esti rutint: egy-két tábla, aztán „na még egy”, és már hajnali fél egy van. A Nazarick viszont az első olyan rész, ahol rögtön éreztem, hogy itt valami egészen furcsa irányba kanyarodtak.
Amikor egy anime játékot kap, szinte garantált, hogy valami aréna-harcos cucc lesz belőle. A Switch-en már így is bőven van miből válogatni: *My Hero One's Justice*, *Naruto: Ultimate Ninja Storm*, vagy épp a *Dragon Ball Xenoverse 2*. A *Kill la Kill: IF* viszont valahogy mégis egy kicsit más. De vajon a csodás animációk, a szép harci mozdulatok és a nagy karakterek elégségesek ahhoz, hogy ezt a címét az anime-rajongók szívébe lopja? Őszintén szólva, nem teljesen.
A **Pawarumi** game over képernyője kedvesen annyit mond: *“Try Again, You Can Do It!”* Ezt a mondatot garantálom, hogy kívülről fogod tudni. Nem azért, mert inspiráló poszternek szánták, hanem mert a Manufacture 43 lövöldéje olyan könyörtelenül nehéz, hogy még a legedzettebb shoot ’em up veteránokat is rendszeresen visszazsuppolja ide. Egy élet. Ennyi jut. Elbuksz, és már néz is rád az üzenet, mint egy vállveregetés a legsötétebb pillanatban: *gyerünk, hős, még egyszer*. És a legbosszantóbb az egészben? Igaza van.