**A Nintendo 64-en valaha megélt FPS-ek közül talán az egyik legemlékezetesebb volt a *Turok 2: Seeds of Evil*, egy brutálisan kreatív, zsigeri lövöldözős élmény, ami akkoriban nemcsak a dinoszauruszokkal való harcot, hanem a fegyverek túlzott használatát is új magasságokba emelte.** Képzeld el, hogy a képernyődön repkednek a golyók, a robbanások folyamatosan rázkódtatják az idegeidet, miközben egy szakadék szélén próbálod elkapni a legújabb idegen lényt, hogy aztán egy *Cerebral Bore*-ral (igen, ez egy fegyver) szétrobbantsd a fejét. Mindezt egy **gyönyörűen titokzatos, de elég furcsán elrendezett világban**, ahol minden sarkon ott leselkedik egy új meglepetés.

**Az a pillanat, amikor egy versenyjáték arra tanít meg, hogy mikor *nem* szabad nyomni, sokkal beszédesebb, mint amikor padlógázt követel.**

A *Subdivision Infinity DX* egy olyan játék, amelyben a világűr adja a díszletet, de igazából nem megy el a végtelen lehetőségek felé. A kezdeti lelkesedés gyorsan átcsaphat egy monoton, repetitív élménybe, ahol a csillagközi ütközetek és a különböző hajók közötti harcok szórakoztatóak, de egy idő után mintha már minden csata ugyanaz lenne.

Ha valami, akkor a *Pillars of Eternity* valóban megmutatta, hogy a régi iskola nem halt meg, hanem újraéledhet a modern technikával. Obsidian egy igazi mesterművet alkotott, ami nemcsak hogy megtartotta a klasszikus izometrikus RPG-k hangulatát, de egy új, friss leheletet is vitt a műfajba. És ha neked is bejönnek az olyan RPG-k, amikben minden döntés számít, és ahol a harcok nem csupán gombnyomogatásról szólnak, akkor ezt neked találták ki.