Picross Lord Of The Nazarick

A Picross: Lord of the Nazarick az a játék, ami bebizonyítja, hogy még a legpuritánabb logikai feladványokra is rá lehet húzni egy sötét fantasy kabátot – csak nem biztos, hogy muszáj.

Picross, de most sztorival… minek?

A Picross mindig is a minimalizmus iskolapéldája volt: számok, rács, logika, flow. Ehhez képest a Lord of the Nazarick fogja, és ráaggat egy történetet az Overlord univerzumból. Ainz Ooal Gown beszélget más szereplőkkel, emlékekbe merülünk, archívumokat túrunk – mindezt azért, hogy legyen indok a következő nonogramra.

Őszintén? Ez inkább kirakat, mint valódi tartalom. Ha nem ismered az Overlord világát, az egész teljesen súlytalan. Ha ismered, akkor is maximum egy „jó, aranyos” vállrándítás. Nem kanonikus, nem különösebben izgalmas, és látszik rajta, hogy nem ezért a sztoriért ülsz le játszani. Ez Picross. Mindig is az volt.

Új struktúra, kevesebb tartalom

A legnagyobb változás nem a sztori, hanem az, ahogyan a játék rendszerezi a feladványokat. Nem egyszerűen módok szerint válogatsz, hanem karakterekhez kötve „emlékeket” oldasz fel. Minden szereplőhöz tartozik:

• 9 normál Picross
• 9 Mega Picross
• 3 Colour Picross
• 1 nagy Clip Picross

Ez önmagában kifejezetten jó ötlet. Van egy enyhe, lineáris haladásérzet, mintha fejezeteket zárnál le, nem csak pipákat húznál egy listán. Tetszett, hogy a kirakott képekhez anime állóképeket kapsz jutalmul – még ha ez inkább gyűjtögető cukorka is, mint valódi motiváció.

A gond ott kezdődik, hogy összességében kevesebb a puzzle. Míg korábban százszámra kaptuk a rácsokat, itt inkább tucatokról beszélünk. Értem, hogy tematikus kötöttség van, de egy Picross-játéknál ez fájó kompromisszum. Ugyanazért az árért kevesebb az agytorna, és ezt nehéz nem észrevenni.

A játékmenet még mindig arany

Szerencsére maga a Picross továbbra is bombabiztos. A logika ugyanaz a jól ismert keveréke Sudoku-s következtetésnek és Aknakeresős kizárásnak. Olvasod a számokat, rajzolsz fejben, kizárod a lehetőségeket, és egyszer csak összeáll a kép. Ez az élmény még mindig verhetetlen.

A különböző módok továbbra is remekül épülnek egymásra. A Mega Picross apró szabálycsavarja elsőre jelentéktelennek tűnik, aztán teljesen új gondolkodásmódot követel. A Colour Picross pedig még mindig az a pont, ahol vagy beleszeretsz, vagy kicsit felszisszensz, mert már tényleg figyelni kell. Jó, hogy lehet váltogatni köztük, így a monotonitás ritkábban kúszik be.

Segítség kezdőknek, szabadság veteránoknak

A Jupiter továbbra is mesterien egyensúlyoz. A tutorialok rövidek, érthetők, nem aláznak. Az assziszt opciók – kiemelések, automatikus javítás – ott vannak, ha kéred őket, de nem tolják az arcodba. Ha „tiszta” élményt akarsz, simán kikapcsolod mindet, és kész. Ez az egyik oka, hogy a Picross-széria ennyi ideje működik: nem vitatkozik veled arról, hogyan akarsz játszani.

Hangulatváltás, ami nem mindenkinek áll jól

A megszokott jeges, nyugodt dizájn helyett itt sötét fantasy díszletek, aranyozott menük és anime karakterportrék fogadnak. Ez önmagában nem rossz, csak… idegen. A zene különösen: fenyegető, baljós dallamok szólnak, amik inkább egy bossfight előtti cutscene-hez illenének, nem egy logikai feladványhoz. Hiányzott a régi, nyugtató háttérzaj, ami eddig tökéletesen passzolt a gondolkodáshoz.

Zárás

A Picross: Lord of the Nazarick nem rossz játék, csak egy kicsit bizonytalan identitású. A puzzle-dizájn továbbra is kiváló, a struktúra érdekes újítást hoz, de a sztori erőltetett, a tartalom pedig szűkebb, mint amit megszoktunk. Ha Picross-rajongó vagy, itt is megtalálod a flow-t – csak rövidebb ideig. Újoncoknak viszont továbbra is inkább egy klasszikusabb S-részt ajánlanék első körben.