Mi történik, amikor egy játék próbál nosztalgiát kelteni a régi platformerek és akciójátékok világával, de csak félig sikerül? **The Forbidden Arts** próbálkozik valami ilyesmivel, de sajnos inkább eltéved a saját próbálkozásaiban, mintsem hogy maradandót alkosson. Az alapötlet ígéretes, de a megvalósítás nem képes kihúzni a mélypontokat, és a végére egy közepes, felejthető élménnyé válik.
Ki gondolta volna, hogy a Nintendo Switch debütálásakor, 2017-ben egy napon egy MMO is elérhető lesz a kis gépen? Még akkor is, ha egy szuperhősös játék kerül szóba. Pedig itt van, a *DC Universe Online*, egy ingyenesen játszható MMORPG, ami 2019-ben a Switch-en is debütált. Ha valaki azt mondta volna, hogy a Switch képes lesz egy teljes értékű MMO-t futtatni, valószínűleg fejcsóválással reagáltam volna, de hát a technológia mára azt is lehetővé tette, hogy szuperhősökké váljunk a zsebünkből.
Amikor egy olyan klasszikus társasjátékot, mint a *Pandemic*, digitális változatra hoznak, az ember azonnal elkezd kérdezni: mit adhat hozzá ez a verzió, ami igazán megérné a pénzt? Hogyan lehetne az online multira építeni, vagy új módokat, frissítéseket hozzáadni, hogy ne csak a már ismert verzió egy digitális másolata legyen? Sajnos, *Pandemic: The Board Game* a konzolokra érkezve nem tudott igazán választ adni ezekre a kérdésekre.
Az Omega Labyrinth Life-hoz óvatosan ültem le: túl sok olyan fanservice-központú játék jött szembe mostanában, ahol a csillogás mögött nem volt semmi, de itt legalább egy működő alapmechanika várt.
A videojátékok rég megtanították, hogy hős bárki lehet. Kardforgató elf, boszorkány magassarkúval, vagy épp… egy hörcsög. A **Hamsterdam: Paws of Justice** főszereplője, Pimm, pontosan ilyen: nagy fülek, gombszem, acélidegek. Egy kungfus hörcsög, aki megvédi Hamsterdam városát a csincsilla bűnbandától. Papíron ez már önmagában eladja magát. Kontrollerrel a kézben viszont hamar kiderül, hogy a cuki külső mögött nagyon kevés izom van.