A Dark Crystal világa mindig is különleges volt: furcsa, komor, mégis mesés, olyan hangulattal, amit nem lehet összekeverni semmivel. Amikor kiderült, hogy ebből egy körökre osztott taktikai játék készül, óhatatlanul felmerült bennem a kérdés: vajon ez csak egy kötelező kísérőtermék lesz, vagy tényleg akar valamit mondani?
Egy *Willy Jetman* nevű játéknál nehéz nem azonnal a ZX Spectrum-korszakra gondolni. *Jet Set Willy*, *Lunar Jetman*, Ultimate Play the Game – ezek a nevek reflexből ugranak be, és a fejlesztők pontosan tudják ezt. Kicsit még túl is tolják a dolgot, mert az igazság az, hogy **ennek a játéknak nincs szüksége a nosztalgia mankójára**. A *Willy Jetman* önmagában is egy meglepően kiforrott, élvezetes kaland.
A Prison Princess nem finomkodik: mielőtt bármit csinálnék, világossá teszi, hogy csipkés bugyik, kínos helyzetek és sokat sejtető pillantások lesznek bőven, de mindez egy klasszikus point-and-click kalandjáték köntösében.
A *Ash of Gods: Redemption* nagyot álmodott, de sajnos nem tudta megugrani a lécet.
A **Sisters Royale** egy újabb próbálkozás a bullet hell műfajban, ami első pillantásra egy pörgős, színes és szórakoztató játék ígéretével csábít. Azonban ahogy belemerülünk a játékba, úgy kezd egyre inkább érezni, hogy valami alapvető dolog hiányzik belőle. Bár van benne pár szórakoztató pillanat és egy érdekes alapötlet, a **Sisters Royale** nem igazán tudja megugrani a shmup műfaj alapkövetelményeit.