Speaking Simulator

Az android, akit senki nem akar elhinni

A játék koncepciója egyszerű és zseniális: Blank Textsfield, az android, aki megpróbál beilleszkedni az emberi társadalomba, és mindezt úgy, hogy úgy tűnjön, ő bizony nem egy gép. Az első küldetésben rögtön egy randi szituációba csöppenünk, ahol próbáljuk irányítani a száját, és szó szerint "kinyögni" az épp aktuális beszélgetést. A száj és a nyelv irányítását a kontroller két analóg karján keresztül végezzük – a jobb kar irányítja a száj mozgását, míg a bal kar a nyelvet. Egy kis hülyéskedés, na de minél tovább haladunk, annál inkább kezd elfogyni a türelmünk.

Az alapfelállás tényleg szórakoztató, és a fejlesztők ügyeltek rá, hogy a gép pofája és a saját meltdownjai tényleg viccesek legyenek, de az irányítás hamar frusztrálóvá válik. A nyelv irányítása egy idő után egyszerűen idegesítő, és míg értem, hogy ez a szándék, hogy a "bénázás" vicces legyen, egy kis finomhangolás nem ártott volna.

A szórakozás ott kezdődik, ahol a nyelv is meggyógyul

A játék viszont nem adja fel ilyen könnyen. Ahogy haladunk előre, újabb eszközöket szerzünk, például a Lingual Hydraulics-ot, ami kicsit lazábbá teszi a nyelvet, és néhány új mozgásformát is felfedezhetünk. Aztán ott vannak a Facial Pistons, amik az arckifejezés irányítását segítik, így egyszerre kell ügyelnünk a száj, nyelv, szemöldök és a különböző érzelmek kontrollálására. Ennek az egésznek az a varázsa, hogy az irányítás elég kaotikussá válik, és bár a nyelv továbbra is frusztráló, a játék tempója, az akció, a pörgős feladatok és az arckifejezés igazi szórakozást kínál.

Ebben a szakaszban, amikor már mindent irányítani kell, a játék valóban szórakoztatóvá válik. Az egész irányítás a "hülyéskedés" irányába megy el, de mivel nem csak a nyelv, hanem a mimikák is fontosak, minden egyes szituációban valami új, furcsa és abszurd történik. Miért is jó ez? Mert nem hagyja, hogy egy-egy bénázás elrontsa a szórakozást. Ha az arcodat nem tudod rendesen irányítani, akkor a nyelvvel még mindig megoldhatod. De ha mindent jól csinálsz? Akkor aztán tényleg elég jól pörög.

A küldetések, amik csak egy kicsit túllépik a határokat

A küldetések viccesek, az "első randi" után ugyanis olyan helyzetekben találjuk magunkat, mint egy kínos munkahelyi interjú, egy izzadt beszéd, ahol az egész ország előtt kell beszélni, vagy egy esküvői beszéd, ami valószínűleg mindent elront. Az egész játékot átjárja egy kis abszurd humor, amitől az ember folyton röhögni kezd, de a jó írás és a színészi alakítás is segít a nevetésben.

A nagy probléma itt is ott van, hogy bár ezek a küldetések alapvetően szórakoztatóak, a játékmenet hamar egy "egyszer és vége" érzést ad. A kihívás szintje nem nő igazán a pályák során, és bár a játék folytatásakor egyre több arckifejezés és mozdulat válik elérhetővé, végül minden egyes pálya olyan érzést ad, mintha szinte lehetetlen lenne elrontani.

Ami nem tetszett

Az irányítás és a rendszer, amely szerint a pontokat és a kombókat számolják, bizony zűrös. Az egész mechanika kissé túlságosan "laza", és bár ez még belefér a komikus alapötletbe, azért sokszor nagyon zavart, hogy a kombók és a pontszámok egyáltalán nem lettek tisztázva. A játék azért nem adja meg azt az érzést, hogy elbukhatnál egy küldetést, és ez a fajta könnyedség néha elveszi a játék igazi kihívását.

Értékelés: 6 / 10 - Nem rossz

A Speaking Simulator egy remek alapötlet, de végül a túlzott könnyedség és a néhány irányítási probléma miatt nem tudja igazán átütni a határt. Egy párjával játszva egy szórakoztató partijáték, de önállóan kicsit túl gyorsan befejeződik, és nem kínál elég mélységet ahhoz, hogy újra és újra leüljünk elé.