Code Shifter

Bevezetés

A játék egy olyan világot épít fel, amely egy videojáték-gyártó cég, az Awesome Rainbow Corp körül forog, ahol a főhős, Stella, próbálja helyrepofozni a kiadás előtt álló "Colorful Fighters" című játékot. Mindez persze csak keretet ad a sztorinak, hogy a különböző Arc System Works karakterek (többek között a Guilty Gear és a River City világából) összehozhatók legyenek. Kicsit olyan, mint egy belső poén a fejlesztőknek, de hamar kiderül, hogy az egész történet inkább hátráltatja a játékélményt, mintsem segítene.

Játékmenet – A harcok és a platformer elemek

Az első pár órát követően azt kell mondjam, hogy a Code Shifter egy érdekes keveréke egy platformernek és egy beat 'em up játéknak. Sera, a digitális hős, vág neki a különböző fájloknak, hogy a vírusokat legyőzze, és közben folyton küzd a saját munkahelyi drámájával. Ha mindezt a játék elején nem állandóan megszakítanák a nyúlfarknyi szintű irodai beszélgetések és sablonos sztoriutalások, talán még élvezhetőbb is lenne. De így sajnos nem tudtam nem azt érezni, hogy a történet inkább egy felesleges díszlet, mint valódi eszköz a játékélmény fokozására.

Amikor éppen nem egy irodai szünetet nézünk, akkor elmerülünk a 2D platformer világában. A harcok egész pofásan megvannak csinálva, bár végül is nem sok újítást hoznak. A karakterek közötti különbségek inkább a mozdulataikban rejlenek, de mindegyikük alapvetően egy-két támadással dolgozik, ami hamar unalmassá válik. És akkor még nem beszéltem a platformer részekről, amelyek… hát, finoman szólva, nem túl izgalmasak. Az egész pályák leginkább mozgó platformokból, egy-két környezethez illeszkedő "fejtörőből" állnak, amelyek inkább bosszantóan egyszerűek, mintsem kihívást jelentenek.

A valódi érdekesség a harcokban rejlik, de mivel a karakterek mozdulatai nem különböznek annyira egymástól, a különböző játékelemek inkább változatlanul folytatódnak, és semmi nem emelkedik ki igazán.

A sztori – Miért baj, hogy túl sok?

A történet egyébként tele van elég unott karakterekkel, akik nem igazán képesek érdeklődést generálni. A munkahelyi drámák amúgy is feleslegesek, és bár a történet kezdeti koncepciója (a videojáték-fejlesztés körüli szórakoztató kulisszák) érdekes, az végül a túlzott dialógusok miatt nem lesz több, mint üres fecsegés.

A sztorival való túltöltöttség legnagyobb problémája, hogy annyira lassítja az egész játékot, hogy míg egy-egy szint egy-két percet vesz igénybe, a következő öt-hat percben csak felesleges beszélgetésekkel vagy épp szirupos irodai szituációkkal találkozunk. Ha ezt az egészet kihúzták volna, talán a játék tempója sokkal gördülékenyebb lett volna.

Az egyre laposodó élmény

Már az elején is érezni lehetett, hogy a játék nem fog nagy meglepetésekkel szolgálni, de azt nem gondoltam volna, hogy az egész játék egy érdektelen, lineáris úton fog végigrobogni, ahelyett, hogy valami igazán figyelemfelkeltőt mutatna. Az új karakterek, bár szórakoztatóak, nem változtatják meg igazán a játékmenetet. A harcok nem válnak nehezebbé, és a karakterek képességei sem igazán adnak új impulzust.

Sőt, az apróbb bosszantó dolgok, mint például, hogy a D-padot egyáltalán nem használhatjuk, vagy hogy az "A" és "B" gombok funkciói felcserélődtek, inkább csak még inkább frusztrálóvá teszik az élményt, mikor rájössz, hogy egy egyszerű irányváltás egyáltalán nem olyan magától értetődő, mint gondoltad volna.

Kooperatív mód – A mulandó szórakozás

A játékban található helyi multiplayer lehetőség viszont nem rossz. Ha már unod a szóló szintet, két játékos is belevághat a vírusirtásba. De ha őszinte akarok lenni, a "Colorful Fighters" című mini játék sokkal inkább egy felejthető, egyszerű verekedős élményt kínál, mintsem valódi új élményt adna a játékosoknak. Az egész csak egy túlzottan egyszerű megoldás, amely pár perc után teljesen elfárad.

Kép- és hangvilág – Van egy kis bája, de semmi extra

A grafika sem kiemelkedő, de nem is borzasztó. Az alap művészeti stílus és az 8-bites karakterek kicsit szürreális hatást keltenek, de nem zavaró. Az irodai környezet és a digitális pályák elég egysíkúak, bár az 8-bites zenék néha elég szórakoztatóak ahhoz, hogy kicsit feldobják az élményt.

Zárás

A Code Shifter egy szórakoztató, de nem túl emlékezetes próbálkozás, hogy összekeverjék a platformert és a verekedős játékot. Az alapötlet, hogy különböző karaktereket gyűjtsünk össze, és közben verekedjünk, elég jó, de a megvalósítás sajnos nem hozza az elvárt szintet. Ha egy kis könnyed szórakozásra vágysz, és véletlenül rátalálsz valahol, talán még el tudod tölteni vele a szabadidőd, de összességében inkább kihagyható.