*Skellboy* alapvetően egy akció-RPG, amiben egy csontváz hőst irányítunk, aki saját testrészeivel küzd meg a világot sújtó szörnyekkel. Ez a téma elég szórakoztató alapot ad, hiszen ki ne akarna egy zombie fejét viselve egy hercegnő rózsaszín ruhájában pörögni a kalandokon? De ami a történetet és a világot illeti, minden adott egy igazán élvezetes kalandhoz. Azonban, ahogy sokszor előfordul, a játék legnagyobb problémája az, hogy bár a világ és a koncepció szórakoztató, a játékmenet lassú és vontatott.
Mikor először hallottam a *Speaking Simulator*-ról, azonnal eszembe jutott a 90-es évek egyik gagyisága: egy olyan játék, ahol az ember épp annyira érezheti magát robotnak, mint egy vacak régi videókazettás felvételen. Képzeljétek el, hogy egy android bőrébe bújva próbáljátok meg "belakni" a földi társadalmat – de persze úgy, hogy senki ne vegye észre, hogy nem vagytok hús-vér emberek. Ez mind szép és jó, de mi történik, ha a játék épp az elviselhetetlenül bénázó irányítással próbálja elérni a nevettetést?
Mikor megpillantottam a **Code Shifter**-t, az első gondolatom az volt, hogy itt egy újabb crossover-játék, amiben mindenféle Arc System Works figura keveredik össze. Nos, elég gyorsan kiderült, hogy ez nem egy tipikus verekedős játék. És sajnos, ez nem feltétlenül jó hír.
Van az a pillanat, amikor egy forradalmi Párizsban játszódó tárgyaláson egy békát gyilkoltak meg, te pedig egy madárügyvéd vagy, és rájössz: ez most vagy nagyon rossz lesz, vagy nagyon jó.
**A Witcher-univerzum még a legváratlanabb helyeken is képes meglepetéseket okozni, és a *Thronebreaker: The Witcher Tales* pont ezt teszi, amikor a szériát egy új, ámde izgalmas irányba tereli.** A nagyobb címek mellett a játéknak sikerült egy olyan különálló, történetközpontú élményt nyújtania, ami nemcsak hogy beleillik a Witcher világába, de egy új réteget is ad hozzá, amely még a legnagyobb rajongókat is képes megérinteni.