Prison Princess

Nem sok játék van, ami már az első percben közli: itt bizony a humor, az erotikus kikacsintás és az agytorna kéz a kézben jár – és ha ez gond, jobb most visszafordulni.

Halott hős, élő problémák

A felütés kifejezetten szerethetően abszurd. Egy legendás hőst alakítok – pontosabban az ő szellemét –, aki elbukott a démonkirály ellen, ezzel romba döntve két királyságot, és fogságba juttatva Aria és Zena hercegnőket. Én már nem vagyok az élők sorában, így ütni, cipelni, kapcsolókat húzogatni nem tudok. Amit igen: mutogatni, kommentálni és irányítani.

Ez a csavar adja a játék egyik legjobb ötletét. Nem közvetlenül a karaktert irányítom, hanem afféle „láthatatlan narrátorként” segítem a hercegnőket. Ők beszélnek hozzám, reagálnak rám, néha morgolódnak, máskor zavarba jönnek – és ebből rengeteg játékos, pajzán humor fakad.

Klasszikus kattintgatás, okos csavarral

A játékmenet alapvetően klasszikus point-and-click: kurzort mozgatom, tárgyakat vizsgálok, interakciókra hívom fel a lányok figyelmét. Ami érdekes, hogy az interaktív pontok nincsenek mindig egyértelműen jelölve. Van egy varázslatom, ami ideiglenesen felfedi őket – összesen tizenkét alkalommal az egész játék során.

Ez a megoldás eleinte szorongató, később viszont kifejezetten izgalmas: megtanulok figyelni a környezetre, a párbeszédekre, az apró vizuális jelekre. Nem nyomja a kezembe a megoldást, de nem is hagy teljesen elveszni.

Szobáról szobára, egyre okosabban

Az elején szinte klausztrofób az élmény: pár szoba, menekülős hangulat, „szabadulj ki innen” érzés. Később a feladványok több helyszínen átívelnek, vissza kell térnem korábbi termekbe, és néha olyan tárgyakat használni, amelyekről már azt hittem, kipipálva.

Ez néha kissé ködös irányt ad a haladásnak, de a játék szerencsére hangjelzésekkel és áttekerhető dialógusokkal segít, így a keresgélés ritkán válik idegesítővé.

Logika kontra figyelemelterelés

A puzzle-ök két nagy csoportra oszlanak: időzítettek és nyugodtabbak. Az utóbbiak inkább klasszikus logikai feladatok, tárgyak rendezésével, sorrendek megfejtésével. Az időzítettek viszont… nos, ott jön a játék hírhedt oldala.

Ezeknél a feladatoknál a hercegnők Live2D animációval, gyakran igencsak kihívó helyzetekben próbálják végrehajtani az utasításaimat. A játék nyíltan próbál elterelni: rákattinthatok rájuk, kapok reakciókat, de hosszú távon ezért büntetés jár. Ha hagyom magam elvonni, romlik a viszony, és bizonyos – jobb – befejezések elérhetetlenné válnak.

Ez az egész mechanika meglepően jól működik. Nem csak poén, hanem játékmeneti tétje van annak, mennyire tudok koncentrálni.

Karakterek, akik elviszik a hátukon az egészet

Aria és Zena karaktere kifejezetten jól eltalált. Aria a klasszikus, kedves, pasztellszínű hercegnő, Zena pedig a nyers, morgós, fizikailag is erős ellenpont. A japán szinkron mindkettőnél remek, és hamar azon kaptam magam, hogy nem csak a rejtvények érdekelnek, hanem az is, hogyan reagálnak egymásra és rám.

A sztori közben szépen adagolja az információkat, és érezni, hogy ez egy nagyobb világ egy apró szelete. Nem mindent mond ki, hagy kérdéseket, és ettől az egész több lesz, mint egy egyszerű „szabadulószoba + fanservice” csomag.

Apró hibák, kisebb botlások

A lokalizáció többnyire rendben van, de néha kilóg a lóláb: egy-egy furán fordított szó, gépies menüszöveg emlékeztet arra, hogy itt nem AAA költségvetés dolgozott. Ezek azonban inkább mosolyogtató hibák, mint valódi problémák.

A játék rövid: nekem nagyjából négy óra alatt végigértem, segítség nélkül. Viszont a több befejezés és a feloldható extrák adnak némi újrajátszási kedvet – és őszintén, a műfaj klasszikusai sem voltak ennél sokkal hosszabbak.

Zárás

A Prison Princess egy furcsa, de szerethető keverék: régi iskolás kalandjáték, modern vizuális tálalással és vállaltan pajzán humorral. Nem való mindenkinek, de aki vevő erre a hangvételre, az egy kifejezetten jól összerakott, emlékezetes kis kalandot kap.

Nem váltja meg a műfajt, de pontosan tudja, mit akar, és azt következetesen végig is viszi.