A *Kentucky Route Zero* kezdetben egy egyszerű sztorival indít: Conway, a fáradt teherautó-sofőr és a kutyája elindulnak egy rakomány antik tárgyat szállítani egy helyre, amit Dogwood Drive-nak hívnak. Kicsit elveszve, egy benzinkútnál találkoznak Joseph-szel, aki elmondja nekik, hogy a valódi út a titokzatos Zero úton vezet. De mi is pontosan a Route Zero? Mi van azon túl? Ahogy haladunk előre, egyre mélyebbre merülünk egy olyan világba, ahol a valóság és a fiktív világ összeolvad, és az egész sztori olyan szinten elvarázsol, hogy néha észre sem vesszük, hogy már rég nem a kezdeti célt hajtjuk – egyszerűen elmerülünk benne.
A **Super Tennis** név talán egyet jelentett a klasszikus SNES játékokkal, és azonnal a nosztalgia hullámába sodorhat minket, amikor meghalljuk. De… várjunk csak, most jövünk rá, hogy nem, ez nem a régi **Super Tennis**, hanem egy teljesen új cím, ugyanazzal a névvel. Zűrzavar, nem? Igen, mi is elég nagyot néztünk, amikor kiderült, hogy a játék semmi hasonlóságot nem mutat a régivel, és hát, nem túl nagy meglepetés, hogy ez a verzió inkább csalódást okoz.
A **Valfaris** világában a finomság nem opció. Itt nincs árnyalt allegória, nincs csendes világépítés: csak egy haldokló csillag, egy visszatérő démoni bolygó, és egy vörös páncélos, hosszú hajú harcos, aki úgy érkezik meg, mint egy turnéról elkésett metálgitáros. A nevét **Therionnak** hívják, és mindent lelő, felaprít vagy péppé zúz, ami az útjába kerül – mindezt súlyos doom riffek kíséretében. Ha valaki finom narratívára vagy szimbolikus rétegekre vágyik, az rossz galaxisban jár.
Azt hiszem, itt az idő: a Sega egyik legismertebb arcade klasszikusa, a *Shinobi* végre elérkezett a Switch-re. Az M2, a híres portoló csapat ismét tisztességgel végezte el a dolgát, de vajon a régi ninja játék ugyanúgy pörög-e, mint annak idején? Hát, mondhatom, hogy elég jól tartja magát.
Nem sok játék képes egy egész korszakot egy órába sűríteni, de a **198X** pontosan ezt teszi.