Vannak játékok, amelyeknél már az első félórában érzed, hogy itt nem csak rendszerek vannak összecsavarozva, hanem valaki tényleg gondolt arra, mit akar mondani.
Ha valaki a Switch indulásakor azt mondja nekem, hogy a **Blaster Master** feltámasztása lesz az egyik legemlékezetesebb élményem, valószínűleg csak hümmögök egyet, és visszamegyek Zeldázni.
A Skydrift Infinity tipikusan az a cím, amire ránézel, vállat vonsz, majd tíz perc múlva azon kapod magad, hogy ökölbe szorított kézzel döntöd a gépet egy szűk kanyonban, mert *ezt most meg kell nyerni*.
Bevallom, soha nem ültem le úgy egy *Zelda* elé, hogy azt gondoltam volna: „na, ez jó, de egy gépfegyver még elférne benne”. De láthatóan nem vagyok egyedül a világon, mert a *Trigger Witch* pontosan erre az ötletre épít. Kard helyett pisztoly, varázslat helyett gránátvető, és mindez egy felülnézetes, twin-stick lövöldébe csomagolva. Papíron ez egy elég vad párosítás – gyakorlatban pedig… működik. Többnyire.
Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, akit az első pillanattól fogva megfogott a játéknak az a varázsa, ami már a főszereplő bohóc megjelenésekor érezhető.
- Dariusburst Another Chronicle EX+ – gyönyörű tengeri szörny, de nem kézikonzolra való
- The Great Ace Attorney Chronicles – amikor a múltba néz a sorozat, és végre meglátjuk, mennyit nőtt
- Last Stop – A történetmesélés csapdájában
- Vendetta – A '90-es évek véres bunyós csodája, amit még ma is élvezhetsz