The Great Ace Attorney Chronicles

A Spirit of Justice idején viszont már érezhető volt egyfajta bizonytalanság. A kitalált ország, a misztikus sallangok és az új mechanikák nem mindenkinél landoltak jól. A The Great Ace Attorney Chronicles ezzel szemben éles kanyart vesz: nem kitalált világba megyünk, hanem a történelembe. Meidzsi-kori Japánba és viktoriánus Angliába. Ez nemcsak díszletváltás, hanem szemléletváltás is.

Ismerős forma, idegen közeg

Az első sokk akkor ér, amikor rájössz: ez tényleg nagyon japán. Nem anime-japán, hanem kulturálisan, nyelvileg, történelmileg. Ryunosuke Naruhodo, Phoenix Wright őse, teljesen más figura: visszafogott, udvarias, bizonytalan, és sokszor konkrétan elveszettnek tűnik. Nem egy karizmatikus sztárügyvéd, hanem egy fiatal joghallgató, aki folyamatosan attól fél, hogy mindent elront.

Ez a váltás szándékosan kényelmetlen. A játék rengeteget merít a japán kultúrából, irodalomból, nyelvi poénokból. A lokalizáció egészen elképesztő munkát végez, mindent elmagyaráz, kontextusba helyez, de még így is előfordul, hogy olyan érzésed van, mintha egy kedves barát mesélne egy belsős viccet: érted, miről van szó, csak nem érzed teljesen magadénak.

És mégis működik.

London ködös, Japán ideges

A viktoriánus Anglia ábrázolása zseniális. A brit karakterek fáradtak, cinikusak, örökké fáznak, és ha nem teáznak, akkor arról beszélnek, hogy mikor fognak legközelebb teázni. A párbeszédekből árad az a jellegzetes, száraz angol pesszimizmus.

Ezzel szemben a japán szereplők idegenek ebben a világban. Idegesek, túl udvariasak, és folyamatosan érzik magukon a gyanakvó tekinteteket. A játék nem kerüli meg a rasszizmus témáját sem: esküdtek automatikusan bizalmatlanok, ügyészek nyíltan beszólnak a származásod miatt. Ez mind hozzájárul ahhoz, hogy a történetnek súlya legyen.

Karakterek, animációk, szív

Ha van terület, ahol a The Great Ace Attorney Chronicles abszolút brillírozik, az a karakterábrázolás. Az animációk részletessége, a mimika, az apró gesztusok elképesztőek. Egy esernyővel adott kis bökés, egy passzív-agresszív teakiöntés, egy fáradt sóhaj – ezek többet mondanak, mint egy oldalnyi szöveg.

És igen, itt van Herlock Sholmes is. Jogi okokból nem Sherlock Holmes, de minden más szempontból nagyon is az. Egy hiperaktív, önbizalommal túlfűtött zseni, aki rendszeresen rossz következtetésekre jut, neked pedig finoman terelgetned kell, mint egy szőnyegbe akadt robotporszívót. Ez az egyik legjobb új mechanika a játékban.

Új trükkök, régi alapokon

Az Ace Attorney sosem volt bonyolult mechanikailag, és ez most sincs másképp – csak épp több mindent csinálsz, mint valaha. Egyszerre több tanú vall, az esküdtszék bármikor kimondhatja az ítéletet, amit aztán egymás ellen kijátszott érvekkel kell szétzilálnod.

Papíron ez soknak hangzik, gyakorlatban viszont remekül működik. A játék elég kapaszkodót ad ahhoz, hogy ne vessz el, de hagy annyi teret, hogy okosnak érezd magad. Vannak logikai ugrások, igen – de sosem akkorák, hogy becsapva érezd magad.

Apró repedések a tökéletes képen

Nem hibátlan élmény. A visszatérő szereplők száma meglepően kevés, ami néha olyan érzést kelt, mintha London lakossága egy kisebb szupermarket törzsvásárlóiból állna. A nagy titkok jó része csak a második játék legvégén kap választ, ami egy különálló megjelenés esetén elég frusztráló lehetett volna.

A történelmi hűség néha gát is: nincs ujjlenyomat, nincs DNS, nincs modern kriminalisztika. Ezt Sholmes gyakran egyszerűen feltalálja, amit én gond nélkül elnéztem – mert szórakoztatóbb így.

Zárás

A The Great Ace Attorney Chronicles nem forradalmasítja a sorozatot. Ennél sokkal jobb dolgot csinál: elmélyíti. Két teljes játékot kapsz, gyönyörűen felújítva, rengeteg extrával, fantasztikus zenével és írással. Kell hozzá egy kis türelem, kell hozzá nyitottság, de ha megadod neki, akkor ez az egyik legértékesebb Ace Attorney-csomag, ami valaha megjelent.

Ez az a „több ugyanabból, csak jobban”, amit a rajongók évek óta vártak.