Ha első ránézésre azt gondolnád, hogy a *The Procession To Calvary* olyan, mintha Monty Python ki akarta volna önteni az agyát egy kalandjátékba, akkor nem tévedsz sokat. A játék tele van abszurd humorral, az egész vizuális stílus pedig kifejezetten arra emlékeztet, mintha egy brit komédia örökölt volna egy darab Pieter Bruegel festményt. De aztán, ahogy egyre jobban elmerülsz a játék világában, rájössz, hogy a *The Procession To Calvary* nem csupán utánozza a nagy elődöket, hanem saját, egyedi hangján szólal meg, és bizony, a maga legjobb pillanataiban könnyedén túl is szárnyalja a klasszikusokat, mint a *Monkey Island* vagy a *Sam & Max*.

Mi a franc történik itt? Egy cukinak tűnő, rózsaszín, anime-szerű randevúszimulátor, amitől a hajad égnek áll? Ha még nem hallottál róla, akkor készülj fel, mert a *Doki Doki Literature Club Plus!* nem csupán egy szimpla vizuális regény – ha elég bátor vagy, hogy végigjátszd, garantáltan megváltoztatja a horrorjátékokhoz való viszonyodat.

A **Battle Axe** papíron maga a gyerekkori álom. Felülnézetes hack and slash, egyenesen az árkádok aranykorából, *Gauntlet*, *Golden Axe* és *Knights of the Round* DNS-sel. Ráadásul Henk Nieborg rajzolja, Manami Matsumae zenéli – ennél tisztább nosztalgikus belépőt nehéz elképzelni. Az első percekben tényleg azt éreztem, hogy ez most betalál. Aztán negyven perccel később már ment a stáblista, és ott ültem, hogy… ennyi volt?

Erre tényleg régóta vártunk. A LucasArts-féle, felülnézetes ghoul-‘em-up klasszikus, a **Zombies Ate My Neighbors** végre visszatért Nintendo platformra, ráadásul a sokat vitatott folytatással, a **Ghoul Patrollal** együtt. A Wii Virtual Console óta eltelt több mint egy évtized, szóval joggal húztam ki magam: na, most majd végre kényelmesen, modern vason lehet újra zombikat locsolni vízipisztollyal.