World Conqueror X

A háborús stratégiai játékok mindig is nagy hagyománnyal bírtak, és bár a konzolokon nem annyira elterjedtek, mint a PC-n, néha előbukkannak egy-egy olyan cím formájában, ami mindent megad, amit a műfaj kedvelői keresnek. Ilyen a World Conqueror X is, ami a 3DS-es elődei után most már a Switch-en is próbálkozik. Az alapötlet pofon egyszerű: vegyél egy jó adag második világháborús háttértörténetet, keverd össze a klasszikus táblás játékokkal, és dobj rá néhány ügyes taktikai lehetőséget. A végeredmény? Egy szórakoztató, ha nem is hibátlan játék.

A játékmenet – Klasszikus stratégia, kicsit elavult mechanikákkal

Ha játszottál már olyan játékokkal, mint az Advance Wars, akkor hamar belerázódsz. A World Conqueror X egy körökre osztott stratégia, ahol különféle egységekkel (gyalogság, tankok, hajók, légierő) kell meghódítanod a térképet. Az alapvető mechanika, hogy a meglévő erőforrásaidat felhasználva új egységeket toborozhatsz és építhetsz védelmi struktúrákat, egész jól működik. Azonban hamar kiderül, hogy nem minden világos, és a játék több pontján tapasztalható információhiány zavaróvá válik. Miért fontos például egy város fejlesztése, ha nem tudjuk, hogy pontosan milyen előnyöket nyújt? Mi történik, amikor fejlesztem az egységeimet, ha nem kapok egyértelmű visszajelzést arról, hogy mit javítottam? A válaszok hiánya gyakran frusztráló.

A Conquest mód különösen nehézkes, hiszen egy ország irányítása nem kis feladat, és a háború, amiben részt veszel, szinte minden fronton egyszerre zajlik. Míg a történeti küldetések (Scenario) rövidebbek és változatosabbak, addig a Conquest igazi időigényes küzdelem, ami sosem igazán pörög fel. Az ellenséges körök pedig rendkívül hosszúak tudnak lenni – egyes harcok után öt percig is nézhetjük, ahogy az AI elvégzi a dolgát. Erre biztos nem számítottam, főleg, amikor szerettem volna csak gyorsan egy újabb fordulót lenyomni.

A történet – Különleges karakterek, de elég kényes témák

A történet középpontjában a második világháborús háttér áll, ahol különböző országok küzdenek a háború kimenetele felett. A játéknak vannak olyan pillanatai, amikor jól érzékelhető, hogy a történetben komoly történelmi eseményeket próbálnak feldolgozni, de ami zavaró, az a történet morális súlyossága. Az olyan küldetések, mint „Invázzunk Lengyelországba” vagy „Használjunk atomfegyvert”, egy kicsit zavaróak és kényelmetlenek lehetnek azok számára, akik nem érzik jól magukat ilyen történelmi hátterekkel való játék közben. A játék ezt nem kerülgeti, és habár van néhány csúnya történelmi fotó, nem feltétlenül biztos, hogy mindenki számára élvezhető a téma, főleg ha figyelembe vesszük, hogy nem egy fikciós háborús játékról van szó.

A grafika és a zene – Vissza a táblás játékok világába

A grafika egészen szép, bár nem mondanám, hogy kiemelkedő. Az egész világ olyan, mintha egy papírtérképen néznéd végig a harcokat. A színes hexagonszerű térképek, a hegyek, erdők és sivatagok mind olyanok, mintha egy táblás játék darabjai lennének. Bár nincs túl nagy vizuális változatosság, a tiszta és éles dizájn jó érzést ad, és igazán visszaadja a táblás stratégiai játékok hangulatát. Ami viszont igazán tetszett, az a zene. A szimfonikus zenekari motívumok, a dobok és vonósok egy szép háttérzenét alkotnak, ami nem nyomja el a játékélményt, de jól aláfest mindent, amit csinálsz. Az a kis pillanat, amikor a zene felpörög, és rájössz, hogy most egy fontos csatában vagy, eléggé át tudja adni a feszültséget.