Vampire: The Masquerade

A történet és a hangulat: Egy szürreális detektívtörténet New York szívében

A történet ott kezdődik, hogy Julia, egy oknyomozó újságíró életét szépen lassan tönkreteszi valaki, vagy valami. A háttérben pedig ott van a Lasombra vámpírklán, akik nemcsak hogy irányítják az alvilágot, de titokzatos módon hatással vannak az egész városra. Az egész sztori nem egy nagy titok, nem egy hatalmas fordulat, hanem egy jól megírt, egyszerű és sötét világba repít, amit szinte már érezni a bőrödön. Ha kedveled a noir detektívtörténeteket, egy kis vámpíros szürreális csavarral, akkor pont a megfelelő helyen jársz.

Ami engem igazán meglepett, az a hangulat, amit a játék sugároz. Az egész nagyon jól keveri a gótikus, sötét atmoszférát a modern világ realitásaival – ha valaha is érezted azt a fura nyomasztó hangulatot New York sötét utcáin, akkor itt most valami ilyesmit tapasztalhatsz. A dialógusok frissen tartanak, Julia cinikus, ugyanakkor roppant vonzó személyisége pedig folyamatosan belesodor minket ebbe a mélyen emberi, mégis természetfeletti történetbe.

Játékmenet: Rengeteg olvasás, minimális választás

Itt aztán nem igazán várhatunk aktív játékmenetet. A játék inkább szövegbázisú, tehát ha nem szereted a hosszú párbeszédeket, akkor ez nem neked való. Képzeld el, hogy egy könyvet olvasol, és alkalmanként el kell döntenünk, hogy hova megyünk vagy mit mondunk – de az egész valahogy nagyon passzív marad. A döntéseink ugyan befolyásolják a történetet, de nem olyan mértékben, hogy kiemelkedő játékélményt adjanak. A választási lehetőségek inkább csak azért vannak, hogy különböző befejezéshez jussunk, de mindegyikhez viszonylag gyorsan eljuthatunk, ha újraolvassuk a párbeszédeket.

Tudom, hogy sokan most ráncolják a szemöldöküket, hogy miért érdemes egy játékot végigjátszani, ha nem csinálhatunk igazán semmit? Hát, azért, mert ha szereted a jól megírt történeteket, és képes vagy elmerülni egy világban, ami inkább a hangulatra és a karakterekre épít, mintsem a pörgős játékmenetre, akkor elég gyorsan elkap a hangulat. A játék nem is arról szól, hogy mit csinálsz, hanem hogy milyen érzéseket vált ki belőled.

A grafika és a zene: A látvány valóban elragadó

Ami viszont vitán felül kiemelkedő, az a grafika. Bár nem várhatsz AAA-s minőséget, a művészeti stílus lenyűgöző, és remekül segíti elő az atmoszféra megteremtését. A karakterek képein jól látszik a részletgazdagság, az animációk pedig nemcsak szép látványt nyújtanak, de magukba szippantanak, mintha egy képregénybe csöppentél volna. A színek, a fények és az árnyékok mind hozzájárulnak ahhoz, hogy igazi vámpíros, sötét hangulatot kapjunk. Ha valamit, akkor a grafikai munkát biztosan nem lehet kritizálni.

A zene viszont… na, az nem kiemelkedő. Bár nem rossz, de a szintetikus dallamok valahogy túl jellegtelenek ahhoz, hogy igazán megmaradjanak. Ez egy olyan eset, amikor inkább elmegy, mint hogy bármiben igazán kiemelkedne.

Záró gondolatok: Igazán elgondolkodtató, de rövid

Összességében, ha szereted a klasszikus vizuális regényeket, a történetközpontú játékokat és nem zavar, hogy a játék minimális interakciót ad, akkor a Vampire: The Masquerade - Shadows of New York egy kellemes, de rövid élmény. Nem hosszú, nem túl bonyolult, de sikerül végig fenntartania a figyelmet a jól megírt párbeszédek, a hangulatos grafika és a mégis érdekes karakterek segítségével. Ha imádod a vámpíros sztorikat, és nem bánod, hogy a játék többnyire csak olvasásra épít, akkor belevághatsz.