Bee Simulator

Ritka az a játék, ami egyszerre akar kedves, tanító jellegű és szabadon szárnyaló lenni, majd pont a repülésnél botlik meg.

Törzs

A „szimulátor” szó sokáig a hardcore megszállottak játszótere volt, aztán jött a Goat Simulator, és minden a feje tetejére állt. A Bee Simulator valahol a két véglet között próbál egyensúlyozni: komolyan is veszi magát, de közben játék akar maradni. Oktat, mesél, és még a méhek ökológiai fontosságát is finoman az orrom alá tolja. Ezzel önmagában semmi baj nincs, sőt, kifejezetten szimpatikus.

A történet egy idealizált Central Park-szerű helyszínen játszódik, ahol frissen átalakult méhkisasszonyként kezdem a pályafutásom. Van névadás, van kaptár, van királynő, minden a helyén. A hangulat az elején kifejezetten jó: természetes zajok, kellemes ambient, a világ mérete pedig meglepően jól átjön egy ilyen apró főszereplő szemszögéből. A Sims-szerű halandzsanyelven beszélő emberek is mosolyt csaltak az arcomra, legalább az első fél órában.

A játékmenet alapja a nektárgyűjtés. A „méhlátás” mód színekkel jelzi, melyik virág mennyire ritka, én pedig átrepülök rajtuk, felszedem, amit lehet, majd visszatérek a kaptárba. Ez egy ideig megnyugtató, már-már meditatív. Ehhez jönnek a minijátékok: ritmusalapú harc darazsak ellen, waggle dance kommunikáció, és a versenyek. Na, itt törik meg az idill.

A repülés ugyanis kiszámíthatatlan. Nyílt terepen még elmegy, ott van egyfajta lebegő szabadságérzet, de zárt helyeken – kaptár, szűkebb útvonalak – a méhem úgy pattog, mint egy rosszul kiegyensúlyozott flippergolyó. Ez önmagában is bosszantó, de a versenyeknél konkrétan rombolja az élményt. Egy apró hiba, egy kicsit rossz szög, és már repülök is vissza a rajthoz. Egy családbarát, nyugodt játéktól ez kifejezetten idegen érzés.

Pedig lenne itt potenciál. A zene kifejezetten erős, nem véletlenül: Mikolaj Stroinski munkája szépen alátámasztja a játék mesés oldalát. A felfedezés küldetések között valóban pihentető, és amikor csak úgy repkedek a parkban, el tudom hinni, hogy ez működik. Csak épp a játék túl gyakran kényszerít ki olyan helyzeteket, ahol a pontatlan irányítás miatt frusztrált leszek.

A látvány sajnos nem segít. A világ fakó, kissé színtelen, a részletek hiányosak, és még így is meg-megbicsaklik a teljesítmény. Az indításkori töltés különösen fájdalmas: percekig bámulom a majdnem teljesen fekete képernyőt, miközben azon gondolkodom, lefagyott-e a játék. Az NPC-k – emberek és állatok egyaránt – merevek, viaszbábuszerűek, ami tovább csökkenti az amúgy ígéretes atmoszféra erejét.

A kampány ráadásul nagyon rövid. Mire igazán belejönnék, már vége is. Vannak ugyan többjátékos módok és kozmetikai extrák, de ezek nem pótolják azt az érzést, hogy ez a csomag egyszerűen vékony ahhoz képest, amennyit kér érte.

Zárás

A Bee Simulator egy jó szándékú, szerethető próbálkozás, tele kedvességgel és fontos üzenettel, csak épp nem találja el a saját tempóját. Túl nehéz ott, ahol lazának kellene lennie, és túl rövid ott, ahol elmélyülhetne. Így végül egy olyan élmény marad, ami szép emlék lehetne, de inkább csak elszáll… mint egy méh a huzatban.