Valfaris: Mecha Therion

Mekkora váltás a széria előző részéhez képest!

A Valfaris első része egy pörgős Contra-stílusú lövöldözős élmény volt, amit leginkább a kaotikus szintdesign és a zúzós akció határozott meg. A folytatás viszont egy merőben más irányba indult, és mindezt úgy, hogy mégis sikerült megőrizni a széria igazi "vad" hangulatát. A legújabb rész, a Mecha Therion, egy oldalnézetes lövöldözős játék, ami a R-Type-t idézi, a Pacific Rim hatásával, mindezt egy hatalmas death metal szimfóniával kísérve. A történet szálai most is jelen vannak, de nem igazán állnak a középpontban: itt a sebesség és a harcok viszik a show-t.

Miután a főhős, Therion, beül a mechanikus páncéljába, és elindul a csillagok közé, szinte rögtön ott találjuk magunkat egy őrült, vad tempójú harcban, ami éppen elég ahhoz, hogy ne kérdezzük meg: "De miért is történik ez?". Az első játékhoz képest a történet háttérbe szorult, ami egy kicsit sajnálatos, de legalább nem tart vissza minket attól, hogy hátradőljünk, és egyszerűen élvezzük a pusztítást.

A játékmenet – Egyensúlyozás a pusztítással

A játék egyik legfontosabb újítása a Mecha Therion mechanikai rendszere, ami remekül ötvözi az offenzív és defenzív játékmenetet. A mecha páncél három fegyverhelyet kapott, és két további fejlesztési lehetőségünk is van. A fegyverek variálhatósága elég tág határokat ad: a gyors sebzésű pisztolyoktól kezdve a lassú, de erőteljes rakétákig mindent bevethetünk. Az igazán ügyes részlet azonban a szúrások használata, amik nemcsak támadásra, hanem védekezésre is szolgálnak. A játéknak ez a kettős megközelítése, hogy a támadást és a védekezést folyamatosan egyensúlyban kell tartani, az egyik legjobb dolog, amit a játékhoz hozzáadtak.

Ha elfelejted a támadás közben a védekezést, és nem használod ki a mechanikus páncél képességeit, akkor hamar elérheted azt a pontot, hogy a fegyvered elkezd gyengülni, és minden egyes lövéssel kevesebb kárt okoz. Ez a finom balanszírozás, hogy mindig figyelnünk kell a támadások és a védekezés közötti átmenetre, egy izgalmas, de nem túl bonyolult rendszer, ami végig izgalmasan tartja a játékmenetet.

Vizuális tűzijáték, amiben semmi sem nyugodt

A játék grafikai stílusa elképesztően dinamikus, és bár a pixelgrafika itt-ott emlékeztet a régi 2D-s játékokra, a dizájn tele van részletes hátterekkel, és szép, hihetetlenül gazdag vizuális hatásokkal. Egy-egy szintben úgy érezzük, mintha egy óriási, robotikus gépezettel száguldanánk át egy őrült sci-fi világon, miközben a hatalmas űrhajók, lézerek és lebegő szemek folyamatosan fenyegetnek minket. Az effektek pedig tényleg emlékezetesek: hatalmas lények szaladgálnak a háttérben, mintha egy olcsó 3D-s moziban lennénk, és bár kicsit klisés, mégis működik.

A Mecha Therion valóban sikeresen hozza a klasszikus „bullet hell” játékmenetet, ahol minden pillanatban egy új támadást kell elhárítani, miközben a következő feladatunkra koncentrálunk. És bár a harcok brutálisak, a játék sosem válik igazságtalanná. A checkpoint rendszer nagyszerűen oldja meg, hogy ha hibázunk, ne kelljen újra és újra a legelső szintről kezdenünk.

Az élmény összességében

Míg a grafika és a harcok tekintetében a Valfaris: Mecha Therion biztosítja a szükséges adrenalint, a játék végül mégis az egyensúlyról szól. Az akciódús pillanatok mellett nem hanyagolják el a hangulatot sem. A zenét, amit Curt Victor Bryant ír, nemcsak aláfestésnek szánták, hanem egyenesen hozzájárul a játék atmoszférájához. A pörgős, súlyos metal riffek valóban illenek a háborús környezethez, amit megteremtenek.

A játéknak mindössze 4 órás hosszúságú, ami talán sokaknak rövidnek tűnhet, de a pörgős, folytatást igénylő akció, amit biztosít, kiválóan illeszkedik ebbe a keretbe.