Typoman

A világ, ahol a betűk életre kelnek

A játék főszereplője egy szomorú kis figura, akinek a testét betűk alkotják: a fej az "O", a kar "R", és így tovább. A világ, amelyben él, ugyanezzel a kreatív elrendezéssel dolgozik. Ha például egy platformot kell felhúzni, akkor a "PLATFORM" szó szó szerint emelkedik a semmiből. A gonosz üldözők is tisztán szó szerint formálódnak, a "DOOM" szóként üldözik főhősünket. A játék egyébként egy tipikus 2D platformer – a látvány és a hangulat is egy Limbo-hoz hasonlít, de ami igazán különlegessé teszi, az a játékos szókészlete és annak használata a játék során. Egy-egy puzzle gyakran nem csak arról szól, hogy rájöjjünk a mechanizmusokra, hanem a nyelvi leleményességről is. Képzeld el, hogy egy szót kell kiraknod a világban, hogy egy felhúzott hídon keresztül juthass át – na, ez a szintű kreativitás igazi szórakozást ad.

A játékmenet és az élmény

Ami leginkább megfogott a Typoman-ban, az az, hogy nem csupán arról van szó, hogy betűket pakolgatunk a megfelelő helyekre. A szóalkotás valóban fizikai aktussá válik, mivel a betűket képesek vagyunk a világban mozgatni, elhelyezni és felhasználni. A játéknak van egy különleges Wordscrambler menüje, amivel a betűket újrarendezhetjük, de sokkal izgalmasabb, amikor a szint során magunknak kell fizikailag elhelyezni őket. Képzeld el, hogy épp egy "D" betűt kell egy másik szóba illesztened, hogy aztán víz folyjon le egy csatornán, vagy éppen egy gázzal teli szobában kell a megfelelő szót kiraknod, hogy elkerüld a halált.

A probléma ott kezdődik, hogy sok esetben a játékos nem biztos, hogy azonnal a megfelelő szóformát találja meg, és ez nem is a játékos hibája. A mechanikai tervezés és a betűk elhelyezésére vonatkozó elvárások néha túlságosan is homályosak ahhoz, hogy gyorsan átugorjunk rajtuk. Előfordul, hogy a játék nem jelez elég világosan, hogy melyik szóval fogunk előrehaladni, vagy hogy mi történik, ha rosszul választunk. Én is megakadtam már egy-két helyen, ahol szoros határidővel kellett reagálni, és bosszantó volt, hogy a karakter nem mindig úgy reagált a környezettel, ahogyan vártam volna.

A mechanika és a furcsa érzés

A játékmenetben viszont ott van a hibája is, ami nem mindenkinek fog tetszeni: a platformolás nem elég finom. A vezérlés olyan érzést ad, mintha a karakter nem mindig megfelelően reagálna a környezetre, például nem mindig sikerül a megfelelő tárgyakat elérni vagy betűket pontosan a helyükre helyezni. Nem mondom, hogy borzalmas, de van egyfajta nehézkesség, ami időnként elvonja a figyelmet a játékmenet igazi élvezetéről. Különösen, amikor a főhősünket üldözik, és neked kell gyorsan reagálnod.

Az egész játék viszont egy olyan koncepció, ami friss és egyedi. Az, hogy a világ és a játékmechanizmusok így összekapcsolódnak, olyan érzést kelt, mintha egy új formát próbálnának létrehozni a hagyományos platformer és a logikai játékok műfajában. A szókészlet és annak felhasználása igazán kreatív, de nem ártott volna, ha néha egy kicsit jobban finomítanak rajta.

Miért szeretjük?

A legnagyobb erőssége a Typoman-nak az ötlet és az, ahogyan megvalósítja azt. A világ, amelyben játszunk, szó szerint betűkből épül fel, a feladványok pedig a nyelvi kreativitásra építenek. Nagyon szórakoztató érzés, amikor rájössz, hogy egy-egy szó kirakásával nemcsak a játék világát alakítod, hanem magát a játékmenetet is irányítod. Ez a szellemes, egyedi megoldás a legnagyobb vonzereje.

Miért nem?

Az irányítás és a játékmenet a fontosabb részekben nem mindig elég fluid. Sokszor a karakter nehézkes mozgása miatt egy-egy pazarul kigondolt puzzle válik frusztrálóvá. A választható betűk mozgása nem mindig elég precíz, így ha épp egy határidős szituációban kell mozognod, akkor a játék szórakoztató aspektusai helyett inkább idegőrlővé válhatnak a szakaszok.