A Robot Named Fight

Ismerős romok között, új szabályokkal

Amikor először belépek ebbe a pixeles sci-fi világba, az agyam automatikusan Samusra áll át: ajtók, amik csak lövésre nyílnak, idegen lények minden irányból, szűk folyosók és titkos falak. Nem is nagyon próbálja tagadni, honnan jött. És furcsa módon ez nem zavar. Inkább olyan érzés, mintha egy rajongó csinált volna egy „mi lett volna, ha” verziót, csak épp roguelite szabályokkal.

A történet nagyjából annyi, amennyit feltétlen muszáj elmondani: robot istenek, elhagyott bolygó, egy gigantikus, pulzáló rémség az égen, ami ontja magából a szörnyeket. Te egy robot vagy a sok közül. Eldobhatsz, pótolható, cserélhető. Ez rögtön megmagyarázza a permadeath-et, de cserébe nincs karakterív, nincs érzelmi kapaszkodó. Ami marad, az a felfedezés és a túlélés.

Minden futás tiszta lappal indul

Minden run elején meztelen robotként ébredek: nincs fejlesztés, nincs extra képesség, csak az alapfegyver. Innen indul a klasszikus Metroid-kör: termekről termekre járva keresem azt az egy fejlesztést, ami kinyit egy korábban elérhetetlen utat. Csakhogy itt a pálya procedurálisan generált, így soha nem tudom pontosan, mi vár rám a következő sarkon.

Ez eleinte izgalmas, később viszont befigyel az ismerősség érzése. Egy idő után felismerem a szobatípusokat, a struktúrákat, és a meglepetés helyét átveszi a rutin. A játék céljai sem nagyon terelnek: nincs igazi narratív nyomás, csak a következő boss és a remény, hogy most tovább jutok.

Kockázat minden lépésnél

A Robot Named Fight kegyetlenül bánik a hibákkal. Meghalsz, és visszakerülsz az elejére. Amit összeszedtél, elvész. Ami megmarad, az leginkább a tapasztalatod – meg néhány új tárgy lehetősége a következő körben. Ez az a pont, ahol eldől, hogy veled van-e a játék. Ha nem bírod a veszteséget, hamar lepattansz róla.

Ha viszont elfogadod, hogy itt a cél a végigjutás, nem a tökéletes run, akkor a tempó szépen összeáll. Mérlegelem, hogy megéri-e benézni egy veszélyesebb területre egy jobb fejlesztésért, vagy inkább biztosra megyek. Ez a folyamatos döntés tartja életben a feszültséget.

Fegyverek, kütyük, variációk

A játék egyik legnagyobb erőssége a tárgykészlet. Több mint száz különböző upgrade létezik, és ezek nem csak statisztikát tolnak feljebb. A lövéseim pattoghatnak a falakon, széteshetnek darabokra, vagy lángszóróra válthatok, ha elegem van az apró ellenfelekből. Vannak elementális páncélok, csúszó támadás, energia-növelők – minden futás más karakterré formál.

Ez az, ami igazán működik: a játékmenet érzetének változása. Egy jó builddel a robot már nem túlél, hanem ural. És igen, ez nagyon Metroid, de elég saját ahhoz, hogy ne legyen üres másolat.

Harc, ami húz, nem bonyolít

A lövöldözés és mozgás kifejezetten rendben van. Az elején kicsit merevnek érződik a karakter, de pár run után beleáll a kezembe. Ha játszottál klasszikus Metroiddal, itt sem fogsz elveszni. Ugrás, lövés, gömb mód, fegyverváltás – semmi túlzás, semmi felesleges trükk.

Az ellenfelek funkcionálisak: vannak buta, közelharcos lények, meg mintázat szerint mozgó, idegesítőbb dögök. A bossok kifejezetten régimódiak, hosszú életcsíkkal és tanulható mintákkal. Nem túl kreatívak, de tisztességesek. És ha nagyon nem megy, ott a kooperatív mód, ahol egy második játékos beszállhat segíteni – igaz, ha ő hibázik, te is érzed.

16-bit hangulat, vállaltan

Vizuálisan a játék tiszta 16-bit korszak. Szép sprite-ok, jól olvasható térkép, sok villanás, robbanás, pixel-effekt. A színpaletta nem annyira kifinomult, mint az etalonoké, de hozza az elvárt hangulatot. A hangok és a zene viszont betalálnak: recsegő blasterek, és egy soundtrack, ami simán elférne egy késő 80-as évekbeli sci-fi VHS alatt.

Zárás

Az A Robot Named Fight nem titkolja, honnan jött, és nem is nagyon akar elszakadni tőle. Cserébe egy újrajátszható, feszes, kielégítő alternatívát ad azoknak, akik szeretik a Metroid-jellegű felfedezést, de nem riadnak vissza a permadeath-től. A történet szinte nem létezik, az ismétlés előbb-utóbb fárasztó lehet, de ha elfogadod a szabályait, egy masszív, őszinte játékélményt kapsz.