The Trail: Frontier Challenge

Egy út, ami sehova sem vezet

A játék elején karaktert választok, majd partra vetődöm az Újvilágban, teljesen nincstelenül. A cél: eljutni Eden Falls városába, ahol majd házat építek, boltot nyitok, és idővel akár polgármester is lehetek. Klasszikus Molyneux-féle „kisemberből nagy valaki” alaphelyzet, csak épp itt minden annyira súlytalan, hogy sosem érzem igazán, miért is fontos ez az egész.

Az eltűnt nagybácsi, Rufus, elvileg mozgatórugó lenne, de gyakorlatban csak egy halvány háttérmotívum. Időről időre leveleket írok haza Angliába, pipálgatom, miről számoljak be, de ezek a pillanatok inkább adminisztrációnak érződnek, nem narratívának. A történet nem vezet, legfeljebb kullog utánam pár lépéssel.

Séta, de kötött pályán

És akkor beszéljünk magáról a járásról. A The Trail legnagyobb bűne, hogy nem enged felfedezni. Egyetlen, szigorúan kijelölt ösvényen haladok előre vagy hátra. Ennyi. Nem térhetek le, nem kanyarodhatok, nem fedezhetek fel semmit a saját tempómban. Forgathatom a kamerát, felszedhetek pár kiemelt tárgyat, de a világ csak díszlet, nem játszótér.

Ez különösen fájó egy olyan játéknál, ami elvileg az utazás élményére épül. Itt az út nem kaland, hanem kötelező penzum.

Táborok, craftolás és kipipálható feladatok

Az egyes táborhelyeken már történik valami. Craftolhatok, csereberélhetek, eladhatom a holmimat, vagy beleönthetem a pénzemet egy meglepően nagy skill fába. Feladatokat is felvehetek a következő szakaszra: gyűjts ennyit, érj oda ennyi idő alatt, vágj ki ennyi fát. Ezek legalább adnak valami célt a következő sétához, de sokszor olyan dolgokra kérnek, amiket amúgy is csinálnék.

A játékmenet lényege nagyjából itt ki is merül:

• gyűjtögetés,
• craftolás,
• energia menedzselés,
• majd újra gyaloglás.

Eden Fallsban később nyílik némi mélység az építkezéssel és testreszabással, de odáig eljutni indokolatlanul hosszú és eseménytelen folyamat.

Skill fa – meglepően erős pont

A legnagyobb pozitív meglepetés a skill rendszer. Több ágra bontva fejleszthetem a navigációt, vadászatot, főzést, szabást, kereskedelmet. Ezek egymásra épülnek, és valóban érződik a fejlődés. Ez az egyetlen rendszer, ahol azt érzem, hogy a játék hosszú távra tervezett, és nem csak látszatmélységet kínál.

Kár, hogy mindez egy olyan alapmechanikára épül, ami önmagában nem szórakoztató.

Technikai gondok – kézifék behúzva

Switch-en a helyzet sajnos tovább romlik. Handheld módban a teljesítmény kifejezetten rossz: akadozó framerate, megállások, szaggató animációk. A menük lassan töltenek be, a navigálás körülményes, és ez folyamatosan megtöri azt a nyugodt hangulatot, amit a játék láthatóan szeretne.

Dokkolva valamivel jobb a helyzet, de messze nem ideális. Egy ilyen tempójú játéknál a technikai stabilitás alapelvárás lenne – itt ez nincs meg.

Hangulat van, élmény kevésbé

Pedig a látvány nem rossz. A szögletes, élénk színek barátságos, mesés világot festenek, a zene pedig kellemesen relaxáló. Amikor minden épp működik, a játék tényleg tud békés lenni. Csak aztán megakad, betölt, megáll egy pillanatra, és az egész varázs szertefoszlik.

Összegzés

A The Trail: Frontier Challenge sajnos tipikus példája annak, amikor egy jó alapötletből nem lesz jó játék. A séta üres, az interakció minimális, a történet súlytalan, a technikai állapot pedig Switch-en kifejezetten gyenge. A skill fa és a látvány felvillantják, mi lehetett volna, de ez kevés ahhoz, hogy szívesen emlékezzek vissza erre az útra.

Ez egy hosszú gyaloglás, aminek a végén nem nagyon vár semmi.