The Red Strings Club

Történet: Mi a baj a boldogsággal?

A történet középpontjában Donovan, a pazarul ügyes bártender áll, aki nem csupán a legfinomabb italokat keveri, hanem a koktélokkal érzelmeket is manipulál. Igen, jól olvastad: az italok nemcsak ízletesek, hanem kifejezetten hangulatokat is formálnak. A történet a cyberpunk világában játszódik, ahol egy hatalmas technológiai vállalat, a Supercontinent Ltd. próbálja eltüntetni az emberi érzelmeket – a negatívakat legalábbis. És mint minden jó történetben, van itt egy android is, Akara, aki kiemelkedően naiv, de rendkívül éleslátó, és aki az egész kalandot elindítja.

Az egész történetben végig ott van az a kérdés, hogy mi a helyes és mi nem – és vajon a boldogságra törekvés valóban az emberiség javát szolgálja-e. Az írás zseniálisan éles, tele szarkazmusokkal és szívvel, és bár sok esetben úgy tűnik, hogy a játék propaganda-filozófiát próbál eladni, mégis jól érvel a másik oldal mellett. A történet és a párbeszédek is éppen ezért emlékezetesek, nem csak a szokásos klisék.

Játékmenet: A koktélkeverés művészete – mintha a múlt és a jövő keveredne

Ha a történet a szíve, akkor a játékmenet a mechanika, ami elég szórakoztató, de valahogy mégis megérzed, hogy egy kicsit túl nagy súlyt fektettek rá. A játék lényege, hogy italokat kell keverned, hogy a megfelelő érzelmeket előhozd a vendégekből. Az alapmechanika egyszerű: mérj ki egy-egy összetevőt, majd finomhangold az érzelmi célt, miközben a vendég reakcióját figyeled. Egy-egy rossz lépés mindent elronthat, és a koktél egy érzelmi kudarcot okozhat, ami tovább viszi a történetet.

Ez az alapötlet elég izgalmas, de sajnos a játék mechanikája – bár szórakoztató – idővel ismétlődővé válik. A koktélkeverés mintha egyfajta minijáték lenne, amit egy-két alkalom után elkezdesz unni. Szerencsére, amikor már a gameplay ismétlődései kicsit unalmassá válnak, ott van a történet, hogy újra felrázzon.

Az irányítással sincsenek hatalmas problémák, de a Switch-en a touchscreen lehetőséget ad arra, hogy precízebben végezd el a koktélkészítést, és ez sokkal jobban működik, mint az analóg karokkal. Azonban a képernyőn történő bonyolult mozdulatok és a második ujjal történő forgatás néha túl zűrössé válik, ha épp gyorsan kell cselekedni.

A karakterek és a dialógusok: A bártender, aki mindent tud

Donovan, a bártender nemcsak hogy ismeri a legjobb italokat, de a játék igazi érdeme, hogy a karakterek szinte mindig érdemesek a figyelemre. Akara és Donovan párbeszédei, valamint azok a pillanatok, amikor a cselekedeteid befolyásolják a történet alakulását, valóban hatékonyan építik fel a világot. Ez nemcsak egy egyszerű történet, hanem egy valódi filozófiai kérdés, ami az etikai határokat feszegeti. Ráadásul, a játék sikeresen kerülte el azt, hogy túl didaktikus legyen; nem próbálja túl okoskodóan elmagyarázni a dolgokat.

Zárás: Történet, ami elragad, játékmenet, ami elfárad

A The Red Strings Club egy igazi művészeti alkotás a történet terén, de a játékmenet kicsit nem hozza ugyanazt a szintet. Ha valaki nagyon élvezi a mély filozófiai kérdéseket és szeret elgondolkodni az érzelmek manipulációján, akkor a történet bőven kárpótolni fogja a játékmenet kisebb hiányosságait. A koktélok keverése szórakoztató egy ideig, de sajnos nem tartogat elég friss élményt ahhoz, hogy hosszú távon lekösse a figyelmet. Ha viszont valaki elég türelmes ahhoz, hogy felfedezze a világ titkait, az bizonyára élvezni fogja ezt a játékot.