The Legend Of Heroes: Trails Through Daybreak

Bevezetés

Úgy éreztem magam, mint egy vadonatúj regény hőse, aki most találkozik először az Legend of Heroes univerzumával. A sorozat nem éppen a legbonyolultabbnak tűnik elsőre, de amikor elkezdtem a Trails through Daybreak-et, valami teljesen új világ tárult elém. Ha az ember nem fél a mély vízben való mártózástól, akkor itt igazán nagy élményre számíthat.

A történet – Van Arkride és a titkos ereklyék

A történet nem pörög túl gyorsan, és az első órák kicsit lassúnak is tűnhetnek, de pont ez az, ami a későbbiekben igazán bejön. A főszereplőnk, Van Arkride, egy olyan figura, akit a legjobb szakszóval „antihősnek” nevezhetünk. Van nem a szuperhősöket hozza, hanem egy kicsit szürkébb, talán nem is olyan tökéletes karaktert, mint amit a legtöbb RPG-ben megszokhattunk. A történet magját adó ereklyék keresése sokkal többet rejt, mint aminek elsőre tűnik, és közben olyan morális döntésekkel találkozunk, amik valódi hatással vannak a játékmenetre.

Játékmenet – A varázslat a harcrendszerben rejlik

A Trails through Daybreak harcrendszere igazi klasszikus turn-based mechanikával dolgozik, amit a Shin Megami Tensei-féle morálitásrendszerrel bolondítanak meg. De itt nemcsak arról van szó, hogy milyen döntéseket hozol, hanem hogy a harcok során miként alakítod a csapatodat. Az akció és a körökre osztott harc érdekes egyvelege, és bár előfordul, hogy egy-egy harc kicsit hosszabbra nyúlik, az élmény mégis megéri.

A harcrendszer a klasszikus JRPG-ket idézi, ugyanakkor van benne egy frissesség, amit a Boost Gauge hoz. Ez a kis újítás hozzáad egy extra dimenziót a harcokhoz. Míg az egyszerűbb ellenfelek ellen gyorsan elintézhetjük a dolgokat, a nehezebb csatáknál már érdemes jól megtervezni, hogyan használjuk ki a harc előtt felhalmozott erőt. A Boost Gauge kifejezetten szórakoztatóvá teszi az összes csatát, legyen szó sima gyilkolásról vagy a stratégiailag legjobban felépített összecsapásról.

Azonban, és itt egy kis fanyar megjegyzést tennék, az akciós harcok olyanok, mintha egy teljesen más játékot próbáltak volna belezsúfolni a Trails univerzumba. Az akció, mint a Ys-ben, szórakoztatóbb és lendületesebb lenne, de itt... hát, olyan érzés, mintha inkább csak próbálkozás lenne. Az alacsony szintű ellenfelekkel elmegy, de a komolyabb összecsapások gyorsan unalmassá válhatnak. Egyszerűen kevésnek tűnik ahhoz, hogy teljesen felvegye a versenyt a szórakoztató turn-based szekcióval.

A karakterek és fejlődés

A karakterek fejlesztése egy igazán különleges élményt kínál. Az Orbment rendszer, amelyet az előző Trails részekből már jól ismerhetünk, most egy új csavarral egészül ki. Még ha nem is mindenki találja meg a saját stílusát rögtön, a karakterek közötti szoros összhang megteremtése valódi kihívást jelent. Az egyes képességek, amelyek az úgynevezett „Quartz”-okat alkalmazzák, tökéletesen illeszkednek az egyes karakterekhez. A harcok során kialakuló szoros szálak, mikor egy-egy szuperképesség végre beteljesedik, hatalmas élményt adnak.

Grafika és prezentáció

A grafika nem az, ami fel fogja kapni a szemed, de biztosan nem az a fajta, ami elrontja az élményt. Az animációk simábbak lettek, és a környezetek szépen kidolgozottak. De a karaktermodellek még mindig egy-egy PS3/360-os játékra emlékeztetnek. Ne érts félre, nem csúnya, de ha már egy új motorral dolgoznak, akkor egy kicsit többet is vártam volna.

A Switch változat azonban sajátos problémákkal küzd. Az apró betűk és a szinte olvashatatlan UI elemek a kézikonzol kijelzőjén igazi hátrányt jelentenek. Ha nem vagy tökéletes szemű, akkor garantáltan nehézségekbe fog ütközni a párbeszédek és a menük olvasása.

Hangok és hangosítás

Ami viszont igazán zavaró, az a hangosítás. A szinkronok minősége nem kérdés, azok remekül sikerültek, de a szinkron és a párbeszédek közötti zűrzavarok már inkább zavaróak. Egy-egy beszélgetésnél előfordul, hogy egyik karakter beszél, a többiek pedig csendben maradnak, mintha egy ideiglenes verzió lenne. Ezt igazán lehetett volna finomítani.

Zárás

Összességében a Trails through Daybreak nem egy hibátlan játék, de nem is egy csalódás. A harc és a karakterek fejlődése igazán izgalmas, a történet pedig elég érdekes ahhoz, hogy le ne tedd a kontrollert. Ha nem bánod a lassabb tempót, és szereted, ha egy történet valóban elmondja magát, akkor ez a játék neked szól. Az akciós részek lehetnek jobbak is, de összességében egy szórakoztató és emlékezetes kalandot kaptunk.