The Inner World

A történet és világ: Színes, bohókás, de inkább kiszámítható

A történet középpontjában a jó szándékú, naiv Robert áll, aki egy titokzatos Wind Monk, Conroy tanítványaként éli mindennapjait Asposia birodalmában. Az ő különleges "fuvaros-orrát" mindenki csodálja, ám miután egy véletlen baleset elkergeti őt a mester hatalmas kastélyából, Robert egy teljesen más világban találja magát. Itt találkozik Laurával, egy ügyes tolvajlányjal, és hamarosan kiderül, hogy a történet sokkal sötétebb, mint azt bárki is gondolta volna.

Az alapvető történet nem hoz semmi meglepőt, mindenféle jól ismert JRPG-s klisét felvonultatva, de valahogy mégis szórakoztató. A karakterek – bár tipikusak – kellemes társaságot nyújtanak, és a párbeszédek, bár nem valósítanak meg hatalmas poénokat, egész jól szórakoztatnak. Azonban már az elején érezhetjük, hogy a történet előre látható irányba tart, és noha nem várt csavarokra számíthatunk, végül nem lesz olyan epikus, mint amire a bevezetés alapján számítottunk.

Játékmenet: A nehéz puzzle-k és a kiszámíthatatlan logika

A The Inner World játékmenete klasszikus point-and-click kaland, ahol az a feladatunk, hogy különféle tárgyakat gyűjtsünk, kombináljunk és használjunk a pályákon előforduló akadályok legyőzésére. Az egyik legfontosabb mechanika a gyors időzített események (QTE), amelyek gyakran beleszólnak a harci és problémamegoldó részekbe. Azonban, ahogy azt egyes klasszikusoknál megszokhattuk, itt is van egy hatalmas bökkenő: a puzzle-ök helyenként már-már illogikusak, és nem igazán érezzük, hogy saját logikai érzékünkkel sikerülne bármit is kitalálni. Az egyik legrosszabb dolog, ami egy ilyen játékban történhet, amikor a megoldás annyira el van rejtve, hogy szinte lehetetlen rátalálni anélkül, hogy egy segédletet kérnénk.

A probléma az, hogy sokszor érezzük azt, hogy a játék nem ad elég nyilvánvaló jelet, ami segítene a következő lépésben. A hátrahagyott nyomok gyakran túlságosan aprók ahhoz, hogy könnyedén észrevegyük őket, és a játék arra kényszerít minket, hogy minden egyes NPC-t faggassunk ki, míg végül el nem érjük a következő nyúlfarknyi nyomot, ami egy újabb lépést jelent.

Ráadásul van egy hint rendszer, amit használhatunk, ha elakadunk. Ennek hatása vegyes: hasznos, ha teljesen elakadsz, de a túl gyakori használat teljesen elrontja a kihívást, és inkább egy végigjátszáshoz hasonló élménnyé válik. Mégis, mivel a megoldások sokszor olyan kicsiny részletekben rejlenek, kénytelenek leszünk a segédletekhez folyamodni, ha nem akarjuk a játékot idegtépő próbálkozásokkal elrontani.

Vizuális élmény: Retro hangulat, de nem hibátlan

A grafika kifejezetten szép, főleg, ha figyelembe vesszük, hogy egy kisebb indie csapat munkájáról van szó. A kézzel rajzolt hátterek, az egyedi karakterek és a színes, stilizált világ azonnal magával ragad. A játék úgy hozza vissza a klasszikus point-and-click stílust, hogy közben a mai igényeket is kielégíti – de sajnos a vizuális élmény helyenként nem teljesen kifogástalan. Az interakciós pontok (hotspotok) néha nem elég kiemeltek, és a touchscreen támogatás hiánya egy elég nagy baklövés, mivel a Switch lehetőséget adhatott volna arra, hogy a játékmenet sokkal gördülékenyebb legyen.

A karakterek animációja egész jól sikerült, de a lassú reakciók és a párbeszédek közti felesleges várakozások miatt a folyamat néha inkább frusztráló, mint élvezetes.

Összegzés: Egy érdekes, de túlságosan elmélyült kaland

A The Inner World egy kedves, ámde helyenként túl bonyolult kalandjáték, amely a legjobb szándékai ellenére sokszor inkább idegesítő, mint szórakoztató. A történet szórakoztat, a karakterek aranyosak, de a mechanika sokszor túl logikátlan és frusztráló. A rendszer remek lehetőségeket kínál, de a túlzottan gyakran alkalmazott segédletek rontják el az élményt. A hangulatos vizuális világ és a szerethető karakterek miatt mégis érdemes neki esélyt adni, ha valaki szeretne egy kicsit mélyebb kalandba merülni.