The Coma 2: Vicious Sisters

Switch-en, kézben játszva ez nem az a játék, amit „kicsit kipróbálok lefekvés előtt” alapon indít el az ember. Ez az a fajta élmény, ami lassan bekúszik a fejedbe, és ott is marad.

Történet – új főszereplő, ismerős árnyak

A játék a The Coma: Recut folytatása, de teljesen jól működik önállóan is. Új főhőst kapunk, Mina Parkot, aki a legjobb barátja, Youngho eltűnésének próbál a végére járni. Youngho volt az első rész főszereplője, így a veteránok extra rétegeket kapnak, az újak viszont nem érzik elveszettnek magukat.

Mina hamar a „Kómában” találja magát – ez nem egyszerűen egy álomvilág, hanem egy párhuzamos spirituális sík, amely torz tükörképe az ébrenléti valóságnak. És itt jön be igazán a játék ereje: minden helyszín ismerős, mégis elcsúszott, beteg, ellenséges.

Világ és felfedezés – ismerős helyek, eltorzult formában

Oldalnézetes kalandjátékról van szó, ahol az interakciók egyetlen kontextusérzékeny gombra épülnek. Hat nagyobb területet járunk be: iskola, rendőrkapitányság, dokkaebi piac, metró, kórház és a tornaterem. Papíron hétköznapi helyek – a Kómában viszont viaszbáb-szerű szenvedő alakok, tentákulaszerű indák és groteszk lények lakják őket.

A játék tempója szándékosan lassú. A hangsúly a kutatáson, olvasáson, megfigyelésen van. Hatvan opcionális jegyzetet is összeszedhetünk, amelyek nemcsak a háttérvilágot mélyítik, de meglepően jól megmagyarázzák, miért van ennyi cetli a falakon. Apróság, de szeretem, amikor egy játék erre is gondol.

Túlélés – menekülés, nem harc

A The Coma 2 nem ad fegyvert a kezembe. Ha jön az ellenség, menekülni kell. A legtöbb ellenfél fix helyen van, kikerülhetőek, vagy Mina kitérő mozdulatának sebezhetetlenségi képkockáit kihasználva át lehet suhanni mellettük.

A legnagyobb fenyegetés viszont Dark Song, az első játék ikonikus antagonistája. A jelenlétét nem látom, hanem hallom: a magassarkú cipő kopogása azonnali stresszt vált ki. Ilyenkor bújni kell – asztal alá, szekrénybe –, és ha rossz helyet választok, jönnek a gyors gombkombinációk, levegő-visszatartás, pánik. Ritkán bukkan fel, de pont ezért mindig súlya van a jelenlétének.

Külön dicséret jár az üldözéses szekvenciákért: nem öncélúak, gyakran természetes módon terelnek a következő cél felé.

„Crafting”, ami nem az

Van egy úgynevezett crafting rendszer, de ez inkább opcionális mellékküldetés minden fejezetben. Ha nem teljesítem, Mina maradandó sérülést szenved, csökken az életereje, és még a záró átvezető is változik. Jó ötlet, érdekes következményekkel, de craftingnek nevezni túlzás – inkább narratív döntési pont.

Látvány és hang – manhwa kontra lo-fi

A vizuális világ egyszerűen gyönyörű. A koreai manhwa stílus ihlette grafika realisztikusabb karaktereket ad, kifejező arcokkal, amelyek élesen kontrasztálnak a túlvilági lények eltorzult testével. Sok jelenet direkt kényelmetlen, és ezt nem jump scare-rel, hanem közelséggel éri el.

A hang viszont vegyes. A környezeti zajok és atmoszféra kiváló, de a beszéd és hangeffektek feltűnően gyenge minőségűek, enyhe sistergéssel. Lehetne ezt lo-fi horrorfogásnak magyarázni, de mivel nem következetes, inkább tűnik spórolásnak, mint tudatos döntésnek. Kár érte, mert sok csendes párbeszédnél kizökkent.

Zárás – történetvezérelt horror, kompromisszumokkal

A The Coma 2: Vicious Sisters elsősorban nem akciójáték. Ez egy felfedezésre és narratívára épülő horror, ahol a világ és a történet viszi a hátán az élményt. Ha erre nyitott vagyok, akkor egy erős, kulturálisan érdekes és emlékezetes utazást kapok. Ha viszont több játékmeneti mélységet vagy újrajátszhatóságot várok, akkor csalódhatok.

Nem hibátlan, de nagyon tudatosan épít hangulatot – és ez a műfajban mindennél többet ér.